A Kaposvári Egyházmegye papságának zarándoklata Homokkomáromba

Hazai – 2009. október 14., szerda | 9:18

Balás Béla kaposvári püspök vezetésével október 13-án Homokkomáromba zarándokolt a Kaposvári Egyházmegye papsága.

„ A világ azé, aki szereti és azt be is tudja bizonyítani…”

A Nyolc Boldogság Közösség kápolnájában napközi imaórával kezdődött a program, majd Varga László, a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa Vianney Szent Jánosról beszélt. A szentek ránk találnak, ők választanak bennünket, hogy az ő életszentségüket éljük; „ha nem vagyunk még szentek, nagy szerencsénk van, mert még szentekké válhatunk” – idézte Vianney Szent Jánost. A plébánosok védőszentjét nagyon bántotta, hogy a lelkipásztorok közül még senki nem volt addig a szentek sorában. Együtt szenvedett minden gyónójával, átérezve, hogy mennyi bűn van a világban, de egyúttal mennyi megtérés is. „A világ azé, aki szereti, és be is tudja bizonyítani” – vallotta.

Varga László tanítása után Czakó Gábor író előadása következett Jónás jeléről. A nép újjászervezője ma a pap lehet – mondta az előadó. A világ azért romlott el, mert a szentségek nem jutnak el az emberekhez; hiányzik a keresztség, az éltető víz és az életet adó kenyér.

Az Emmánuel Közösség részvételével, Balás Béla püspök vezetésével esti dicséret kezdődött, majd több mint ezer hívő jelenlétében ünnepi szentmisét mutattak be a homokkomáromi templomban.

Kiss Iván/Magyar Kurír