Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.




                                                                      „A víz a kereket nagyon hajtja,
                                                                      A molnár a lányát nagyra tartja.
                                                                      Ne tartsa Kend olyan nagyra,
                                                                      Szebb is van, jobb is van a faluban.”
                                                                                                          (Molnár nóta)[1]

 

Ajánlás

A gabonamagvak fogyasztása - később a mindennapi kenyér - ősidők óta a Kárpát-medencében élő népek fő tápláléka volt. A vadon élő növények „háziasítása” után a földműveléssel a gabonatisztítással, aprítással és osztályozással lett emberi fogyasztásra kiválóan alkalmas a kenyér és más, lisztből készült termékek alapanyaga.

 A két kő között vagy a mozsárban való aprítástól hosszú volt az út és az idő, míg eljutottunk a félmagas és magas őrlési technológiáig. A gabona őrléséhez sok energiára van szükség. Ezért volt jelentős az emberiség a fejlődése során annak felismerése, hogy az emberi és állati munkát a vízi energia hasznosításával fel lehet váltani, a patakokra, folyókra épített vízimalmokkal. E folyamat eredménye volt a vízimalmok és vízimolnárok csodálatos és különös világa, amelyről Molnár László könyve szól.

A vízimalmok fénykorában, szűkebb hazánkban, Zala megyében félezer körüli vízimalom őrölte a kenyérnekvalót.

A könyv hiányt pótol, hiszen kevés irodalom áll rendelkezésre az ősi molnármesterség különös és csodálatos világáról.

Megismerteti az olvasót a malmok létesítésének, üzemeltetésének körülményeivel, a vízimalmok fajtáival a molnárok jogaival, kötelességeivel, az egykori malomrendtartással Zala megye egykori vízi világával: folyóival, patakjaival az itt üzemelő malmokkal, ezekről a levéltárban fellehető dokumentumokkal leírásokkal. Némi ismeretet ad az egykori vízi világ átalakulásával és a vízimalmok eltűnésével kapcsolatban, ami felér egy tatárjárással és egy törökdúlással a vízimalmok vonatkozásában.

A könyv a kitartó és nehéz gyűjtőmunkával megszerzett dokumentumok és rengeteg tapasztalat segítségével közreadott anyagával jelentős ismeretet és élményt nyújt az olvasónak. Elolvasását ezért ajánlom minden régi ipartörténeti, néprajzi kutatással foglalkozó szakembernek -, a molnár leszármazottaknak, a még élő molnároknak - és mindenkinek, aki a malmok a molnárok világa iránt érdeklődik.

 

Zalaegerszegen, 2014.október 21.-én

Jakosa Árpád

 

 

A szerző előszava

Amikor elkezdtem a malmokkal foglakozni - annak megvan már 30 éve is - nem gondoltam, hogy ilyen nagy fába vágom a fejszémet, és hogy ennek a munkának sohasem lesz vége.

Most, 2014 októberében pontot tettem a végére, azzal, hogy további adatok nem kerülnek a kéziratba.

Tudom, még számtalan nyitott kérdés maradt, aminek megválaszolása még várat magára, de rengeteg időt és fáradságot jelentene, amire jelen pillanatban nem vállalkozhatok. A kézirat viszont alapot adhat a lakóhelyük történetét kutatóknak, hogy szűkebb pátriájuk történetén belül a malmokéval is foglalkozzanak. Ezt azért tartom fontosnak, mert a fiatalabb generációk már talán nem is hallottak az egykori malmokról, még ha azok egykor jelentősek is voltak. Hát még az apróbb kotyogó malmokról! Erre bizony számtalan esetet említhetnék. Tudok olyanról, amelyet 1950-ben államosítottak, tehát még működött, de az ugyanabban az évben született korosztály tagjai már nem tudnak létezéséről, nem tudják, hogy lebontották-e vagy más funkciót kapott, és az idősebbektől sem sikerült megtudni semmit további sorsáról.

Vannak malmok, amelyeket időközben a történelem a mai országhatárokon túlra vitt. Ezek történetéből csak nagyon kevés dokumentumot sikerült fellelni. Kutatásuk a határon túli levéltárakban lenne fontos. Ez ismét csak idő és energia, a pénzről nem is beszélve.

A cím vízimalmokról szól, de ne lepődjön meg a Kedves Olvasó, ha néha fel-fel tűnik egy-egy gőzmalom is. Ezeknek általában volt vizes előzménye az évszázadok során az adott településen, de van olyan is, hogy kimondottan szárazmalmot, ún. műmalmot építettek ott, ahol vízhajtásra nem volt lehetőség, de az őrlésre, darálásra igen.

Továbbá – ezt be kell ismerni – ezek a műmalmok már sokkal hatékonyabbak voltak amazoknál.

Mégsem szabad lekicsinylően, és főleg nem tiszteletlenül elmenni emlékük előtt, mert ezek az ipari létesítmények évezredeken keresztül, folyamatosan fejlődve mindig az ipari, technikai fejlődést szolgálták.

Gondoljanak csak arra, hogy ezek a kis falusi malmok voltak az első villamos erőművek, amelyek hol csak a malmot és annak tartozékait: a lakást, gazdasági épületeket látták el villamos világítással, de akadt, ahol a nagyobb teljesítmény lehetővé tette a település közvilágításának megoldását is.

Azt kérem tehát, amikor forgatják e lapokat, gondoljanak ezekre a nagyszerű gépekre, létrehozóikra és üzemeltetőikre - akik sokoldalú szakemberek voltak - nagy-nagy szeretettel.

Végül köszönetet kell mondanom mindazoknak, akik segítették munkámat dokumentumokkal, fényképekkel. A több mint ezer fénykép a malmok eredeti illetve jelenlegi állapotáról csak az ő segítségükkel kerülhetett birtokomba. Név szerint sok lenne felsorolni őket, de hálás vagyok valamennyiüknek.

Azoknak pedig, akik eddig is végeztek és jelenleg is folytatnak malomkutatást, nagyon sok sikert, az ehhez vezető úthoz pedig sok erőt és kitartást kívánok.

 

Páka, 2014. október

                                                                                              Molnár László



[1] Jakosa Árpád közlése, 2012.

 
/1