Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Miért jöttek létre a malmok?

 

Az őskorban az ember a legelemibb életszükségletét, a táplálkozást eleinte természetes, vadon termett tápanyagokkal, növényekkel (gabona magvakkal) gyümölccsel és nyers hússal elégítette ki. A tűz felfedezése után a gabonamagvakat először pörkölték, majd később rájöttek, ha apróra törik, vízzel összegyúrják, a kapott pépet megsütik, ízletesebb táplálékot nyernek. Így született meg az első lepény, az első tészta, az első kenyér. Így lett az ősember kenyérevő!

A gabonaszemekből belsejük feltárása után, őrléssel nyerik a lisztet. Az őrlő eszközök az ember művelődésével párhuzamosan fejlődtek ki. A legrégibb időkben a gabonát fából, kőből majd fémből készült mozsarakban törték, zúzták lisztté. Később forgóköves kézi őrlőkkel, malmokkal. Jóval később az őrleményből különböző kézi szitákon külön választották az emberi szervezet számára nem, vagy nehézen emészthető héj részeket a finomabb liszttől. Eleinte az őrlést csak házilag végezték, és főleg a nők, akik két kő között zúzták szét a gabonát. Ilyen őrléssel még az elmúlt században is lehetett találkozni. A kézi őrlést követően kialakított köves malmok aztán a XIX. század közepéig, végéig uralták az ipart. Tehát, kevés foglalkozásnak van olyan régi múltja, mint a malomiparnak, hisz’ az emberi fejlődéssel egy időben fejlődött az aprítás, a szitálás. Az őrlés a középkorban már pékséggel egybekötött ipari tevékenység volt.

 

Kézimalom. Fotó: Steinhausz György

 

Az őrlési munka

Az őrlés a kenyérgabonának lisztté aprítását jelenti. Az őrlést mindig tisztítás és előkészítés előzi meg. A jó előkészítés, a jó molnári munka és szakértelem teszi lehetővé, hogy nagy mennyiségű, kis hamutartalmú és jó minőségű lisztet nyerjünk. Persze az előbbiekhez kell még a jó minőségű gabona, a jó malomberendezés és az őrlési folyamat állandó figyelemmel kísérése. A szükség szerinti beavatkozás, a jó őrlésvezetés, az őrlőgépek munkájának állandó ellenőrzése, a megfelelő őrléstechnológia alkalmazása.

A gabonát őrlés előtt meg kellett tisztítani, ezt rostálással oldották meg. Legtöbb esetben ezt az őrlető végezte, de többnyire a molnár is megtette, nehogy szemét kerüljön az őrleménybe.

A megtisztított gabonát fából készült (fából vájt) teknőben megnedvesítették. Részben így könnyebben levált a héj, valamint több lett a liszt, illetve a gabonaszem nem pörkölődött meg a kövek közt.

A kellő idő kivárása után a gabonát felhordták a kőre, azaz sajtárral felvitték és beleöntötték a garatba. Ezt legtöbbször a molnár vagy segédje végezte, amiért plussz juttatás járt, de sokszor maga az őröltető tette meg.

A garat nem volt fixen rögzitve, hanem flexibilisen mozgatható volt egy, a malomkő tengelyére szerelt szerkezettel, hogy a gabona egyenletesen és folyamatosan kerüljön a kőre, aminek a mennyiségét a garat alján lévő suberrel szabályozták. Volt olyan változat, ahol egy ütőszerkezet a garat oldalát ütögetve bíztosította a folyamatosságot.

A garat kiürülését egy beleszerelt elmés csengetős szerkezet jelezte.

Az őrlendő gabonából a neki járó részt, a vámot a molnár vagy segédje finakkal vette ki. Ennek mennyisége az őrlendő gabona bizonyos százaléka volt. Különböző korokban más és más. Általában tizede, vagy a font 16-oda volt.

 

 

Gabonaszem őrlése. Fotó: jakosa Árpádtól.

 

Az őrlés fajtái

 

Sima őrlés

Ez volt a legegyszerűbb őrlési eljárás. Visszaöntéses és összekötött rendszerű malmoknál egyaránt, főleg rozsőrlésnél alkalmazták. Lisztjei rövidebb ideig tárolhatók.

A legkorábbi őrlési fajta az egyszeri kő közötti őrlés volt, amelynek során a liszt és a korpa együtt maradt. Ezt nevezték parasztra őrlésnek is. Az őrleményt aztán otthon a háziasszonyok kiszitálták. Ezt a fajta őrlést a falusi parasztok még a XX. század elején is sokszor kérték, mert így saját izlésük szerint választhatták el a korpát a liszttől, attól függően, mit akartak készíteni belőle.

A malmi szitálással elég korán kezdtek foglalkozni/próbálkozni. Már a XVII. századtól vannak rá vonatkozó magyarországi adataink is. A szitálás bevezetése hozta magával a visszaöntéses eljárást, amivel a liszt minősége javítható volt. A kiszitált lisztet visszaöntötték a kőre, amely így tovább őrölte azt. Ezt többször megismételve kapták az azonos finomságú lisztet.

 

Félmagas őrlés:

Alapvetően eltér a sima őrléstől, itt nem mindjárt lisztre törekszenek a töretésnél, hanem a dara kiaknázására: dara tisztítására és osztályozására, amelyet felbontókon és sima hengereken lisztté őrölünk. Így többfajta minőségű és szemcsenagyságú lisztet kapnak.

 

A magas őrlés:

Egyes vélemények szerint ezt az eljárást a XVII. században francia molnárok vezették be. Lényege, hogy a malomkövek távolságát állítva, különböző simaságú lisztet kaptak. Első felöntésnél törettek, tehát eltávolították a gabona héját, a továbbiakaban a liszt szemcseméretét tudták szabályozni.[1]

Bogdán István szerint a magasőrlést a XVIII. század derekán kezdték alkalmazni. Ennél az őrlési módnál újra felöntéssel őröltek: 1. a töretés: a szemből dara lesz, 2. a darából dércet őrölnek, 3. a kiőrlés: a dércből liszt lesz.[2] Csak megjegyezzük, hogy a Czuczor-Fogarasi féle Magyar nyelv szótára a dércet a darával azonosítja.

Malomipari szakirodalmunk szerint a magasőrlés klasszikus formáját a 19. században Magyarországon fejlesztették ki. Ekkor élte reneszánszát – vagy inkább fénykorát - a magyar malomipar. A magas őrlésre a magyar és kanadai búzák voltak a legalkalmasabbak. Állítólag a Kanadaiak hozzánk jártak tanulni a módszert. Ma már nálunk nem alkalmazzák ezt az őrlési módot.

 

Az őrlést végző szakemberek: a molnárok

 

Kik is voltak, és ma kik a molnárok? A középkorban, ameddig az iparszerűség visszavezethető, a malomépítés és üzemeltetés a regálé jogok közé tartozott. A malombirtokosok malmaikat, vagy maguk kezelték és molnárt tartottak, vagy bérbe adták. A malmokat maguk a molnárok építették. Ők technikailag jól képzett szakemberek voltak. Nevük eredetileg malomépítőt jelentett. Az építésen kívül az üzemeltetéshez, gátépítéshez, hajómalmok üzemeltetéséhez is értettek. A molnár szó jelentése azonban változott. Az építő molnárokból lassan csak őrlő molnárok lettek, akik őrlik a mindennapi kenyerünkhöz és egyéb tésztafélékhez, süteményeinkhez szükséges lisztet. Hántolják a kölest, a hajdinát és egyéb gabonamagvakat. Darálják, keverik állataink takarmányát. Olajos magvakból /Tökmag, napraforgó, lenmag, stb./ étkezési és ipari olajokat állítanak elő.

 

Képzés, illetve végzettség szerint: molnár segéd, főmolnár, molnár mester, és a második világháború előtt: Felsőipari Malom tagozaton végzettek. 1951-től malomipari technikus képzés indult, ami 4 éves középfokú képzés volt.

Malom mérnökök a II. világháború előtt Németországban Dippoldiswalde-ban (Drezda mellett) szereztek oklevelet. Pld. Böhm Zoltán a Kaszaházi malom (Zalaegerszeg) volt társtulajdonosa.

 

Több molnár dinasztia leszármazottja él ma is Zala megyében. (Bankovics, Baumgartner, Béry, Böhm, Császár, Domján, Gergulecz, Hencz, Horvát, Huszár, Jakosa, Kotsi, Kovács, Kósa, Kránícz, Mayer, Molnár, Németh, Nyakas, Osvald, Péter, Schreiner, Sopronyi, Stancsics, Tóth, Vízi stb.)[3]

 

 

Az őrlés eszközei a malmok

 

Az emberek nagyon korán rájöttek arra, hogy a vízre, mint éltető erőre szüksége van minden élőlénynek.

Ezért aztán nagyon korán el is kezdték öntözni földjeiket az ókor fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező társadalmaiban, előbb kézi, később állati erővel hajtott gépekkel kiemelve a vizet.

Az igazi felfedezés azonban az volt, amikor rájöttek, hogy a vízben fizikai erő is van, és okos gépekkel azt szolgálatukba is tudják állítani, hisz’ az őrléshez sok energiára volt szükség.

Megállapíthatjuk tehát, hogy az ember az ipari (kézműipari) fejlődés során a természeti energiahordozók közül a víz energiáját hasznosította először.

Így alakultak ki, majd fejlődésük útján tökéletesedtek a vízzel hajtott, különböző munkát végző gépek: a malmok. Feltehetően az ókor vízkultúrával rendelkező népei készítették az első malmot. Legújabb ismereteink szerint a rómaiak találmánya a vízimalom; a parton álló, illetve a hajómalom is.

Óriási jelentőségű tehát a tudomány szempontjából a vízi energia hasznosítása, mert addig emberi vagy állati erővel működtették a nagyobb teljesítményű őrlőberendezéseiket, az ún. szárazmalmokat.

A XIX. század elejéig egyaránt malmoknak nevezték az őrlő, hántoló, törő, tépő, tömörítő és daraboló berendezéssel üzemelő létesítményeket.

Mivel a technika fejlődése, és a vízi energia elégtelensége miatt nem csak vízimalmok működtek, ezért mi e munkában, a továbbiakban csak a vízi energiával működőkkel foglalkozunk. (Kivételt teszünk abban az esetben, ha az eredetileg vízimalom, vagy utódja más üzemmódú lett.) Ezeknek is két típusa ismert, a vízre települt hajómalom, és a parton álló malom.

A malomfejlődés történetével, úgy érzem, nem kell részletesen foglalkoznunk, hisz’ a témáról több mű is napvilágot látott. Csupán annyit kell megemlítenünk, hogy kezdetben a vízszintes vízikereket alkalmazták, főleg hegyvidéken, gyors vízfolyású patakokon. Ennél a típusnál a vízikerék tengelye egyben a malomkő tengelyéül is szolgált.

Ebből a típusból Romániában még 1960-ban is működött egy.[4] Ennek a kanalasnak nevezett vízikeréknek modern változata a turbina, amelyeket az 1920-as 30-as években kezdtek el alkalmazni a vízimalmokban, nagyobb számban. Ezek közül a vizsgált területen leginkább a szombathelyi Reich, vagy Pohl gépgyár által alkalmazott Francis turbina volt a legelterjedtebb. Ezt nevezik horizontális malomnak is. A turbinák gyors elterjedésének oka a kis helyigényben, jobb hatásfokban, könnyebb kezelhetőségben, és szabályozhatóságban, valamint abban keresendők, hogy ezek kevésbé voltak kitéve a jegesedésnek, illetve a jég rongálásának.

A másik típus a függőleges vízikerekű malom. Ennek alapvetően két típusa van: az egyik a felülcsapó, a másik az alulcsapó vízikerék. Továbbá ismerünk ún. középen (derékba) csapottat is. A felülcsapó malmoknak további két típusa ismert: a szekrényes vagy fiókos, ahol a víz a rekeszekbe folyik és súlyával is erőt fejt ki. A másik a háton csapott - amely valójában alulcsapott-, ahol a víz a rekeszes vízikerékhez hasonlóan magasabban folyik rá a kerékre, és itt is hátrafelé forog a kerék.

 

A vízimalmok műszaki megoldása a több évszázados - de mondhatnánk több évezredest is – működésük alatt alapvetően nem változott.

A víz által meghajtott kerék egy tengelyen át hajtotta az őrlőkövet. Persze ez így nagyon leegyszerűsített, mert a technikai megoldás, és a technológia folyamatosan változott.

A XIX. század második fele hozta a malmok életében a nagy változást. Egyrészt a hajtóerő, másrészt az őrlőbrendezés változása korszerűsítette és változtatta meg véglegesen a malmokat.

Maradtak ránk középkori és főleg újkori leírások, leltárak a malmokról és a hozzájuk tartozó épületekről, építményekről, így ismerjük azokat.

A köves vízimalmok fejlődésének csúcsán, a XIX. – XX. század fordulóján, Gönczi Ferenc néprajkutató leírta ezeket. Az ő általa megalkotott kép állítson emléket ezeknek az - egyszerűségükben is csodálatos – ipari emlékeknek, és azoknak a mesterembereknek, akik létrehozták, illetve üzemeltették őket.

„A malomépületet malomháznak nevezik. A hol a víz (a kerékhajtáshoz) összegyűl, ott van a vízfüő fogu [vízfelfogó] vagy malomfej. (Újabban duzzasztu.) A malomfej alul, mintegy 3 méternyire kipadlózott. Ezt palluzatnak nevezik. A malomfej falainak vastag deszkáit czölömpnek mondják. A malomfej torkolatánál lévő rácsféle az üőrzü. [őrző] Ez védi a malomkereket, hogy öreg fa, gaz ne kerüljön alája a vizzel. Ennek fölső része az üőrző gerenda. A malomfejet határolja a süjegfa [süvegfa]; ez alatt van az orokláb, a süjegfát tartva. Rëkesztü, melyet kétágú favellával húznak föl. [Villás fából készült emelő. ML] Van még: rëkesztüzár, szabadzugu, palluzat és vízgërënda. […] A kerékre vezető csatornákat zsilipnek mondják. A rekesztőzárnak szorítója az ék.

A malomkeréknél megkülönbözetetett részek: a tengücsap [tengelycsap], melynek vasát a kisvánkos tartja s mely a nagyvánkoson, ez meg a vánkostartun van. A csapvasat tartó tengü karikája a csapkarika. A keréknél van: küllü (keresztfa), kerikkoszorú, lapiczka deszkával

s lapiczkaszár.

A malom belső kerekeinek ugyanolyan részei vannak, mint a külsőnek, csakhogy ennek lapiczka helyett fogazatja van. Van ezenkívül záváriktya (ék), mely egészen keresztül fut a tengelyen. Azon terület, melyben a belső kerék van: a kerikverem [alsómalomnak is nevezték ML]. A szálvast a vashíd tartja, mely alatt keresztben a riézsü [rézsű] húzódik. A kerikverem oszlopait küpadlábnak nevezik; ebben helyezkednek el a szállitu iékëk, a melyekkel a malomkő lejebb-fölebb igazítható.

A malom belsejében az első emeleti padlásforma a porfogu. Itt van: porfogu gerenda, porfogu nyílás, gerádics és karfa.

A garatnál a fölötte húzódó gerendán van a garatfeszítüfa, garat, gabonapiszkálu, garatiga, szëmeresztü csiga, csigaütü pácza, garatbocskor, stráfvesszütartu, garatrázu csiga, karij, küficzëk [kőfészek] sámëdli, malomküjj [malomkő]. A malomküjjben van a kërësztvas, szávas. Ez utóbbi a cserpenyübe [serpenyő] van erősítve. A szávason van az orsukarika a facsiévivel [orsókarika a facsévével]. A szávashoz van erősítve a szitarázu, kiétágu szitarázu, szitahuzufa kötéllel. Szitaverü, szitatengü két hiddal; szitatengü, két cserpenyüvel.

A szitaszökrönben [szitaszekrény] van: a rázuszita, selyemmel vagy szőrrel, két irhatorokkal; szitarázulánc, szitatartu, rostarázu, szitahuzu, rostatartuszeg, rostahuzu (csigával), szökröntartu. A szökrön előtt van a daraládo, a szökrön alatt a lisztládo, a liszthuzuval. A lisztmerő lapátot triklinek nevezik. Zsáktartufa. A ládában van a korpahordu lapát. Rosták: duncz-, dora-, koptatu-, sruofoló rosta. Sziták: selem-, koptatu szita. A malom oldalgerendáján az orsutartuk.

A hol a molnárlegény tartózkodik, és az őrlők meghálnak, az az – öllü- [őrlő] vagy malomszoba.

Egyéb eszközök: sziuszék, melyben a molnár faragcsál (sic!), buzakötő kanta, finak. Ez utóbbival veszi ki a molnár a vámot. [Vette, míg a méterrendszerrel a kg, mázsa be nem jött. ML] Mintegy két literes; tölgyfából készült, fölül kengyellel ellátott mérő. Itt-ott még található a malmokban.

A régi parasztmalmok ujabban elég modern berendezésüekké alakultak át. Most már nem csak „parasztu”, hanem „szitállura” is lehet mindegyikben őrleni.”[5]

 

A XIX-XX. század fordulóján jelentős változás történt a vízimalmok életében. Megjelentek a nagy teljesítményű műmalmok a városokban – elsősorban a fővárosban. A nagyobb uradalmak kezdték eladogatni kis kotyogó malmaikat, amiket már nem lehetett gazdaságosan üzemeltetni. A bennük dolgozó molnárok ekkor –, mai kifejezéssel élve – kényszervállalkozók lettek, akik a megvásárolt malmokat kezdték korszerűsíteni. A molnárok mindig élen jártak a technikai ismeretek elsajátításában és bevezetésében. Ez történt ekkor is. Az ekkor már nem igazán hatékony vízikerekeket a sokkal nagyobb teljesitményre képes turbinára és/vagy gőzgépre, fagáz-, illetve nyersolajmotor meghajtásra cserélték. Később propán-bután gázt is használtak. A turbina adta lehetőséget kihasználva generátoraikkal villamos áramot termeltek, amivel a malom mellett lakó-, és gazdasági épületeik világítását is megoldották. Sőt a nagyobb teljesítményű malmok a villamos energiát még el is adták. Megállapíthatjuk, hogy Magyarország első villamos erőművei ezek a kis vízimalmok voltak.

 

 

Kik építtettek malmot?

 

Mivel forrásaink csupán a középkorig nyúlnak vissza, ezekre hagyatkozva mondhatjuk, hogy világi és egyházi földbirtokosok egyaránt, hiszen a malom vámjából még jövedelemre is szert tettek, azon túl, hogy saját szükségletüket ellátta.

Malmot - ahogy várat is - csak királyi, illetve földesúri engedéllyel lehetett építeni.

Miután a malomépítés a feudális regálék (királyi vagy földesúri jövedelem) közé tartozott, elszegényedett nemesek, szabad polgárok és jobbágysorú mesteremberek csak előzetes engedéllyel, esetleg a vízjog megváltásával építhettek malmot.

Az ilyen malmok fenntartásáról, gátak és vízvezető csatornák javításáról, anyagellátásukról, úrbéri szerződés alapján, a hűbéri települések lakosságának kellett gondoskodni.

A malmok a korai középkorban - talán fontosságuk révén - ugyanúgy menedékhelynek számítottak, mint a templomok. Talán szent helynek is, hisz falai közt súlyos büntetés terhe mellett tilos volt a káromkodás és a szeszesital fogyasztás.

Ezt a hagyományt a molnárcéhek tovább őrizték, mert még a XVIII. század második felének céhjegyzőkönyvei is rögzitettek a molnár vagy legénye tisztátalan beszédéért, vagy mocskolódásért kiszabott büntetési tételeket.

Továbbá fontos találkozóhelyek is lehettek, mert a távolabbról érkező őrletők - sorukra várva – kicserélhették gondolataikat, ismereteiket, információikat.

E mellett hadászatilag is jelentősek voltak, amely tény a késő középkorban a török háborúk idején vált igazán fontossá.

Sík vidékeken, a mocsárvárak mellett mindig megtaláljuk a malmokat is, melyeknek nem csak gazdasági szerepe van, hiszen zsiliprendszerükkel duzzasztják fel a várárok vízét. (Kányavár, Lenti, Szécsisziget.)

A fentiekben leírt stratégiai jelentőségüket bizonyítja, hogy háborúk alkalmával a szembenálló felek szinte mindig felégették egymás malmait, részben hogy ezzel is nehezítsék az ellátást, másrészt a malom zsilipjének tönkretételével legtöbbször a várárok vízszintjének csökkenését is elérték.

Kivételt képez ez alól a már szintén említett török hódoltság kora. Akkor mindkét félnek hosszú távon kellett gondolkodnia és biztosítani ellátását. Ezért legtöbbször kölcsönösen békén hagyták egymás malmait.

A malombirtokosok (tulajdonosok) malmaikat vagy maguk kezelték vagy bérbe adták. A maguk kezelésében lévő malmokban őrlőmolnárokat alkalmaztak, akik részesedésért dolgoztak.[6] Több esetben csak a malomhelyet (fundus) adták bérbe, hogy azon a molnár malmot építhessen. A szerződés lejártakor, vagy felmondásakor, a terület tulajdonosa a felbecsült értéken a malmot megvásárolhatta, vagy a tulajdonosa azt másnak értékesíthette.

Az 1867 és 1885-ös törvények szerint volt személyes jog és reál jog. Ez utóbbi a malomhoz tartozott, azzal együtt adták-vették a Malomkönyvecskével együtt. Ebben többek közt szerepelt a malom tulajdonosának neve, a malom helye és a malmokra vonatkozó rendeletek.[7]

 

Kik építették a malmokat?

 

A malmokat kezdetben maguk a molnárok építették. A XVI. századból tudjuk, hogy a molnár famunkát végző mesterember volt. Csak a XVIII. századtól azonosul az őrlő személy fogalmával a molnár szó. Korábban az őrléssel foglalkozó személyt őrlőnek, őrlőmesternek, malommesternek nevezték.[8]

Technikailag jól képzettek voltak, akik az építkezés elvégzésén, a berendezések – gépek – elkészítésén kívül a működtetéshez is értettek. Így valószínűleg, ha elkészült egy-egy malom, ha nem is a mester, de valamelyik legény ott maradt őrölni, így aztán a molnár szó jelentése is megváltozott. Az építő molnárból lassanként őrlő lett.

Feltételezésemet az támasztja alá, hogy a molnárok végezték korábban a gátak, zsilipek építését is. Azok karbantartása is a molnárok feladata volt. Így elég korán párhuzamosan űzték együtt a két mesterséget. Még a XX. században is voltak olyan szakemberek, akik mindkét szakmából szakképesítést szereztek. A malomépítő szakma a XX. században a malomszerelő megnevezést kapta. A malomszerelőket a Malomszerelő Vállalat fogta össze, illetve alkalmazta. Ők építették aztán itthon és külföldön: Mongóliában, Szíriában az akkor még méltán híres magyar technológiával szerelt malmokat. [9]

Technikai felkészültségükön túl a molnároknak jó időjárás-megfigyelőknek is kellett lenniük.

Fel kellett ismerniük – tapintás utján - az őrlésre szánt gabonát, mert nem állt rendelkezésükre laboratórium a nedvesség tartalom megállapítására, hisz’ a kővel végzett őrléshez a gabonát nedvesíteni kellett, nehogy a kövek közt megpörkölődjön, elégjen.

Sokrétű ismereteik alapján - egy közelmúltban elhangzott találó kijelentés szerint - a falusi molnármester a XIX. század végéig a vidék mérnöke volt.

 

 

Malomszerelők. Fotó: Jakosa Árpádtól.

A malmok elterjedtsége

 

Mivel mi csak a vízimalmokkal foglalkozunk, meg kell állapítanunk, hogy a malmok sűrűsége a hegyvidéki patakoknál nagyobb, mint a sekélyebb völgyfenéken folyókén.

Ennek oka, hogy a hegyesebb vidéken kevesebb a folyóvíz és a kisebb vízhozamot - a nagyobb esés miatt is - jobban lehetett hasznosítani.

A vizsgált földrajzi területen a malmok a középkor óta fából épültek. Ez az építőanyag kéznél volt. Elterjedt formája a sövényfalú változat, de jelentős számban készültek boronafallal is. Zsuppal vagy náddal fedték őket. Nagyon ritkán fedték csak zsindellyel (pl. csörgei malom).

Szilárd építőanyagból (kőből, téglából) csak a XX. század elejétől épültek malmok, kivéve a Balaton-felvidéket, ahol rendelkezésre állt a kő építőanyag, bár középkori adatinkból ismert, hogy ott is fából készültek a malmok, mert az oklevelekben külön kihangsúlyozták, ha kőből épült egy malom.

 

A vízimalmok típusai:

 

Parton álló malom

 

Ezek a patakok, folyók partjára épültek, csak vízikerekük, és annak külső tartószerkezete volt vízben. Maga az őrlőház, ahol a munka folyt, a szárazföldön állt.

A kerékre ható impulzuserő alapján kialakult rendszerek szerint ismeretes forgástengely alatt hajtó (alul csapott), forgástengely felett hajtó (felülcsapott) és a forgástengelyhez közel hajtó (derékba csapott) vízikerék, amely az alulcsapott kerekű típushoz tartozik.[10]

A vizsgált területen a patakmalmok általában egy vízikerékkel működtek, de nem volt ritka a két-három vízikerekű sem. Szécsiszigeten pl. háromkerekű volt az uradalom malma. Ahány kerekű volt a malom, annyi kőbokor volt benne, azaz annyi kőpárral őröltek. Persze ez nem mindig volt így, mert esetenként az egyik kerék deszkametszőt hajtott.

 

Alulcsapott vízikerekű malom

 

Már az ókorban a rómaiak által használt malomtípus. Legelső ábrázolása a XII. századból ismert.

A kora és késő középkorban az alul csapott hajtóművet ott is használják, ahol a felülcsapott vízikerék alkalmazásának minden feltétele megvan.[11]

Az alulcsapó vízikerékhez, ahol erre szükség volt, a patak vagy folyó teljes szélességében keresztgátat építettek, és csak a kerék előtt hagytak szabályozható elfolyót. A gátat leginkább 0.5-1 m sortávolságra a folyó medrébe vert tölgyfatartók (őrkarók, fenékkarók) közé gallyból készült fonat közé rakott kőből, agyagból és trágyából építették.

A gátak között az egykori leírások megkülönböztetnek öreggátakat, fiókgátakat, vízvető gátakat, oldalgátakat, fenékgátakat, koronás gátakat, hidas gátakat. A gátakon a vízikerék előtt 2-2,5 méteres szabad helyet hagytak a zsilip számára, amellyel a kerék működését szabályozták. Ha a zsilipet – rekesztő - megnyitják, a víz a kerék lapátjaiba ütközik.

A kerékzsilip zárásával a keréktől távolabb, a gát fölött bukik át a víz, a kerék nyugalomban marad.[12]

Szűkebb, mélyebb patakmedernél csak zsilipet építettek, mert nem volt szükség gátra.

 

Derékba csapott vízikerekű malom

 

Ez a típus a víz mozgási, illetve helyzeti energiáját is hasznosítja. Jellemzője az alul-, és felülcsapottal szemben, hogy átmérője azokénál jóval kisebb, szélessége viszont két-két és félszerese. Vizsgált területünkön belül is találtunk rájuk példát. Ennek a típusnak modern változata a Sagebien francia mérnök által kifejleszett turbina.

 

Felülcsapott vízikerekű malom

 

Már az ókorban is használt malomtípus, legelső ábrázolásai a XIV.-XVI. századból származnak. A felülcsapott kerék a víz mozgásenergiáján kívül helyzeti energiáját is hasznosítja, s ezáltal jelentős energiatöbbletet eredményez.

Gyakorlatilag két típusa alakult ki: az egyik a szabadlapátos, a másik a zárt vagy rekeszes vízikerék. A szabadlapátos járókereket főként a víz mozgásenergiája működteti, csak igen kis mértékben hasznosítja a víz helyzeti energiáját.

Ezzel szemben a rekeszes vagy szekrényes – hívják cellásnak is - vízikerék alkalmas az ütközés után mozgásenergiáját vesztett víz helyzeti energiájának hasznosítására. A felülcsapó rekeszes vízikerék nyomaték tényezője két erőhatásból jön létre: a víz mozgásenergiájából adódó kerületi erőből és a kerékrekeszekben tárolt víz tömegsúlyának a tengelyre ható nyomatékából.[13]

 

Minden keréktípusnál alkalmazták az ún. szűrőrácsot, másnéven őrkarókat. Ezek a vízben sűrűn egymás mellé vert karókból álltak, vagy sövényfonással készültek (később, az 1920-as évektől vaspálcákból, óriási 1.5-2 m hosszú „vasmacskákból” készültek, melyeket alul-felül vízszintes gerendába verve rögzítettek), ezek megakadályozták az esetleges uszadékok kerékre jutását, jégzajlási károkat, és ezáltal annak megrongálódását. Használták még a vegyes fa-vas összetételben is.

A gátak felsorolásánál olvastunk hidasgátról is. A malmoknál szükségszerűen kellett lenni hídnak. Ha több nem, hát egy gyaloghíd volt, amelyről a zsilipet működtették. A járókelők is ezeken jártak át, hiszen a malom fölött megszélesedett a patakmeder és megnőtt a vízszint, míg alattuk keskeny, de mély lett.

 

Hajómalom

 

A vízparton álló malmokhoz hasonlóan a hajómalom is a rómaiaknak köszönhető. A hajómalom két hajóra támaszkodó széles lapátkerékkel meghajtott szerkezet, amelynek nagyobb hajóján áll a tényleges őrlőberendezést magába foglaló felépítmény. Mi a hajómalmot a nyugat-európai népektől vettük át, viszonylag későn.

A hajómalom előnye a parton állóval szemben, hogy a folyón ott kötötték ki, ahol a meghajtás szempontjából legkedvezőbb volt az áramlás. Hátránya, hogy télre a hajómalmokat biztonságba kellett helyezni, nehogy a jég kárt tegyen bennük. Erről ezt írják a Murán lévő hajómalmok kapcsán 1851-ben: „Megjegyezvén, hogy a Mura folyón létező s Kompon álló malmokon csak tavasztól őszig lehet őrleni, mert télre mindég kiszedetnek a folyóból.”[14]

A Murán a hajómalmok kerekeinek száma ekkor 50 volt.[15]

Szerkezeti felépítése a következő: Az őrlőszerkezetet befogadó nagyobb hajótestet házhajónak, malomház-hajónak, a kisebbet tárhajó, völgyhajó vagy tombác néven említik. A tombác egy fából kifaragott, kivájt hajótest. Ezt a bodonhajónak is nevezett hajót a Dráva mentén dudusnak, az erre helyezett malmot dudus malomnak nevezték. Ezek 6-10 m hosszúak voltak. Amikor az elkészítésükhöz szükséges anyag a Dráva menti tölgyesek kipusztulásával már nem állt rendelkezésre, a malmokat csónakra, kerepre tették, amelyről azokat kerepes malomnak nevezték.[16] A Dráván ezek a malmok megélték a XIX-XX. század fordulóját. Mutatóban még ma is látható belőlük a Dráván és a Murán is.

A két hajótesten nyugodott az alucsapott vízikerék, a készség vastag tengelye. Gyors sodrású folyón kisebb, a lassú sodrásún nagyobb átmérőjű és szélesebb lapátú vízikereket használtak. A két hajótestet erős orr- és fargerendák kötötték össze. A készség előtt lefektetett pallókon közlekedtek egyik hajóról a másikra, és erről engedték a vízbe a deszkából készült vízfogót, ami az áramlást megszüntette, amikor az őrlést szüneteltetni akarták. A parthoz kikötött hajómalmokra pallón, a folyó belsejében lehorgonyzottakhoz csónakkal hordták az őrölnivalót és onnan ki az őrleményt. Minden hajómalomhoz tartozott egy-két ilyen molnárcsónak.[17]

A hajómalmokat cejte vagy cöjt néven ismert, vesszőből font kötelekkel kötötték az ún. malomszeghez. Ez erősen megvasalt cölöp volt, amit a folyó fenekébe vertek le. Ez után fizették a malomgazdák a földesúrnak a malomszeg adót vagy szegbért. Malomszegnek 25-30 cm vastag fenyőt használtak. Egyik végét hegyesre faragták, megvasalták, és másfél-két méter mélyen beleverték a folyó fenekébe. A cöjtök és malomszegek azonban akadályozták a hajózást, ezért Mária Terézia 1772 augusztusában eltiltotta alkalmazásukat, és a molnárokat vaslánc és vasmacska használatára kötelezte.[18]

A rögzítés másik módja a fenékre süllyesztett, kővel megrakott fűzfa kosárhoz való kikötés volt. Az 1890-es évekig a drávai molnárok is ilyen vesszőkasokhoz kötötték ki a dudus malmokat.[19]

A hajómalmok csoportosan, ún. malomrévekben vagy malomállásokban voltak kikötve. Egy-egy révben a parthoz legközelebb eső malom volt a vízfolyás szerint legfelül és tőle lejjebb, a folyó közepe felé horgonyzott a többi malom, hogy mindegyik friss vízáramláshoz jusson.[20]

Az ilyen csoportosan kikötött hajómalmok jól megfigyelhetők a Dráván és a Murán az I. és II. katonai felmérésen, és erre utal az egy-egy falu határában összeírt több malom is.

Az 1860-as évek elejéről több hatósági intézkedést is ismerünk, amelyek a hajómalmokat érintették.[21]

 

 

Hajómalom a Murán. Fotó: Berentés Tamás, 1979. TGyM 10645.

 

A malmok berendezése, felszerelése

 

A vízikerékkel hajtott malomnál a vízikerék fatengelye, a gerendő benyúlt az alsó malomba. Belső végén volt egy fa fogaskerék, amely így a vízikerékkel együtt forgott. Ennek oldalán voltak a fogak, amelyek a függőleges, malomkövet hajtó tengelyt hajtották annak az alsó végén lévő orsókeréken át. A fogaskerék átmérője a vízhozamtól, a patak sebességétől függött. Ez alapján méretezték az áttételt.

Ez a tengely átment az alsó malomkövön a malomkőbe beépített „feszvashoz”, amelyben ugyancsak egy kúpos négyzetes lyuk volt. A malomkövek közepén lyukak voltak, amelyek közül az alsó malomkőben fa, vagy később fém csapágyak voltak, és tömörítettek, hogy az őrlemény át ne hulljon. A felső malomkőnél pedig a nyílásokon keresztül került az őrlendő anyag, régiesen „jószág” a kövek közé. A tengely négyzetes kúpja csatlakozott a felső malomkőbe beépített vashoz, amelyben egy négyzetes lyuk volt. A malomköveket egy fából készült burkolat (kéreg) vette körbe. Ennek egy kifolyása volt, amelyen keresztül a szitaszekrénybe került a megőrölt gabona. Ebben volt a gatyaszár-szita, ami megszitálta a lisztet, amely ebből egy alatta lévő egy edénybe került.

A gatyaszár szita egy zsák alakú, két méter hosszú szövet volt, amelynek egyik végét bőrrel szegték, két füllel, amivel az őrlőkő kifolyója alá, a lisztgyűjtő láda fölé aksztották. Alsó végét bekötötték. Ez a durvább korpát felfogta, míg a lisztet áteresztette. Az őrlés végén kioldották és a korpát kiengedték belőle. A szita léckeretét a malomkő tengelyére szerelt ék/rázóvas ütögette, ezzel biztosította a liszt kihullását. Ez a szita a magyar malmokban XIX. században elterjedt, kezdetleges megoldás, köves malmokban alkalmazták.

 

 

Kőbokor, kőjárat. Fotó: Jakosa Árpád.

 

A malomkő fölött volt a garat, ahova lépcső vezetett és arról öntötték bele a gabonát. Ennek a garatnak volt egy adagoló serpenyője, amelyet a tengelyre szerelt excenter rázott, így biztosítva a gabona egyenletes adagolását, kövek közé jutását.

A malomkőpárnál (bokor) az alsó kő állt, és a felső forgott. Az alsó kőbe sugárirányú csatornákat véstek a kővágó csákánnyal. Ezek a lisztcsatornák nem csupán vágták a szemet, hanem egyuttal hütötték is a követ, és rajtuk keresztül hullott ki az őrlemény a kéreg nyílásán a lisztfogó ládába, később a szitába.[22]

 

 

Garat. Fotó: Jakosa Árpád.

 

 

A kő megvágása szaktudást igényelt. Ismerni kellett a kő tulajdonságát, az őrlemény előállításához szükséges kővágási rendszert.

A malomkő őrlőfelületének három része van: A legbelső, homorúra kialakított része az etetőlap, a középső a darálólap, amelyben a sugáralakú csatornák voltak. A harmadik, a kő külső sávja az őrlőlap, ahol a beljebb megvágott szemeket apróra őrlik.[23]

A serleges felhordó megjelenése előtt a molnár vagy segédje bérért, vagy maga az őrlető kézi erővel hordta föl a gabonát, illetve az őrleményt, hiszen az őrlés során csak többszöri visszaöntéssel tudták a finomlisztet előállítani. A későbbi malmokban már nem közvetlenül a kő feletti garatba öntötték a gabonát, hanem az alsó malomban lévő garatból serleges/kanalas felvonó vitte a felső malomba a szemet, és ebből került a kő garatába, később a hengerszékre.

 

 

Felhordó sajtár. Fotó: Molnár László.

 

A liszt finomságát a kövek vagy a hengerek távolságának változtatásával érték el.

A XIX. század közepétől kezdve malomiparunk világviszonylatban is híres lett, a hazai fejlesztésű új malomipari gépeiről. A fejlődés hatására ezekkel egyidőben megjelennek a nagy őrlőkapacitású műmalmok, amelyekkel a kis vízimalmok már nem voltak képesek versenyezni. Ugyanakkor a vasút terjedésével az uradalmak gabonatermésüket a nagyvárosi nagy malmokba tudták szállítani. Ennek következményeként az uradalmak eladták falusi malmaikat. Az új tulajdonosok a helyben fellépő konjuktura hatására fejlesztésekbe kezdtek, aminek első fokozata a vízikerekek turbinára történő cserélése volt. Legtöbb helyen ezzel egyidőben az őrlőszerkezetet is korszerűsítették. A köveket vagy kidobták és, helyükre – vagy melléjük - hengeszék/hengerszékek kerültek, és tisztító, koptató- és szita berendezéseket alkalmaztak. Ahol meghagyták a követ is, ott azt csak darálásra használták. A korszerűsítés során leginkább Ganz típusú hengeszékeket, sík szitákat, és Francis típusú turbinákat alkalmaztak.

 

 

Hengerszék. Fotó: Jakosa Árpád.

 

Malmok haszonvétele

 

A malom -, mint azt Holub József írja – jól jövedelmezett a középkorban a földesúrnak is, de a molnárnak is. Említí a kapornaki apátság 1567-ben készült urbáriumát, amiben szerepel, hogy az egyik vöcköndi malom jövedelmének ⅓-át a molnár kapta, de kötelessége volt kéthetenként 50 fehér kenyeret vagy cipót, karácsonykor egy hízót és egy vödör halat, vagy helyette 50 dénárt adni.[24]

A molnár haszna az őrletni szánt gabonából kivett vám volt, ami annak 12-16 %-át jelentette. A méterrendszer bevezetéséig ezt a vámkivételt finakkal vagy más néven ficsorral végezték. Ez egy nyeles dongás faedény, a Dunántúlon malomvám-mérték, amelynek űrtartalma 4,5-7,3 liter; 3,4-5,6 kg volt. Gönczi, mint egy két literesnek becsüli, Wöller István szerint kb. 1 kg-nyi búzának felelt meg.

 

 

Finak. Fotó: Kádár Péter.

 

A céh rendtartásokban meghatározták a vám mértékét is. Az általunk alább közöltben pl. a font 16%-ában jelölték meg.

Részt, vagy pénzt kértek néhány esetben a molnárok azért is, ha a gabonát őrlés előtt ők tisztították – rostálták - ki.

A molnár haszna volt továbbá az a pénz is, amit egyes molnárok a felhordásért kértek. Ugyanis, hogy minél finomabb lisztet kapjanak, a hengerszékek megjelenése előtt a lisztet többször meg kellett őrölni, azaz visszahordani a kőre. Ezt sok esetben maga az őrlető végezte, aki amúgy sem tudott mit kezdeni az idejével, míg a lisztje el nem készült. Sok esetben azonban a molnár vagy segédje tette ezt.

Jövedelme volt a molnárnak még a malom körül lévő szántók és rétek műveléséből is, aminek révén teheneket is tarthatott. A sertéstartás meg szinte kötelezően elő volt írva számukra, hisz’ a tulajdonos a bérbeadás során kikötötte, hogy számára évente egy hízót – a legjobbat – kellett adni. A malom udvarán felnőttek a tyúkok, amiknek kirostált ocsú jutott, a vízen pedig a kacsák és libák.

A malom feletti tóban néha halat kellett tartania és az uraságnak lehalászni, vagy ha nem volt tó, akkor a malom alatti mély vízben is jó halfogás esett, mert a malomból mindig került a vízbe annyi eleség, amin a halak meghíztak, és odaszoktak. Természetesen ezekből is jutott a molnár asztalára. Rájuk is igaz volt a mondás, mely szerint: „Ki mivel dolgozik, azzal koszolódik.”

A malmok azonban nem minden esetben voltak jól jövedelmezők. Ennek több oka is van: pl. kevés vízhozam vagy a jég. Álljon itt egy példa: „1851. Megjegyezvén, hogy a Kerka folyón s többi patakokon létező malmokon szárazságban, úgy télen a jég miatt igen keveset lehet őrleni.”[25]

Vagy egy másik: „1851. Megjegyezvén, hogy a Mura folyón létező s Kompon álló malmokon csak tavasztól őszig lehet őrleni, mert télre mindég kiszedetnek a folyóból.”[26]

 

Malmok által okozott károk

 

A malmok elsősorban az általuk felduzzasztott vízzel okoztak károkat. Igyekeztek ugyanis minél több vizet felfogni, ezért a zsilipeket és gátakat a lehető legmagasabbra építeni. Az így visszaduzzasztott patakok hosszában megemelkedett azok vízszintje és gyakorta elöntötte a környező réteket, mivel a patakmedrek általában a völgyfenéken voltak. Ezért egy-egy új malom építésénél, illetve régi újjáépítésénél kijelölték a főfa magasságát. Számtalan példa van rá, hogy ezek az építkezések szinte mindig panasszal, perrel párosultak. A környező malmok és földbirtokok tulajdonosai akkor is próbálkoztak, ha az újjáépített malom zsilipmagassága nem tért el az előzőétől. A panaszokat, pereket az építtetők úgy igyekeztek elkerülni, hogy a XVIII-XIX. század során a megyei földmérő és hiteles tanúk kiküldését kérték a vízszint magasságának megállapítására. Az engedélyezett magasság jelölését a későbbi viták elkerülése végett, a bizottság úgy végezte, hogy a malom közelében álló fűzfán a vízmagasság viszonyításához jelet vágott, és azt saját pecsétjeikkel hitelesítették, avagy a malomház falába vertek szintén lepecsételt, kovácsoltvas szöget.

A XIX.-XX. század fordulóján épült téglamalmok falába öntött vas magassági jegyet kellett beépíteni, amihez aztán a vízszintet hasonlítani lehetett.

 

 

Vízjel a vigántpetendi malom falán. Fotó: Kádár Péter.

 

A károkat általában a gátak, malomvíz-csatornák és árapasztó gátak elhanyagolása, továbbá a mederbe dőlt fák okozták a fent említett zsilipeken túl. Ezek a perek aztán néha évekig, esetenként évtizedekig is elhúzódtak, és csak a vízimalmok eltűnésével szűntek meg.

Volt a malmoknak egy másik károkozása is, amikor nem természeti, hanem gazdasági kárt okoztak. Ezt azzal tették, hogy egy másik malom elől fogták fel, vagy vezették el a vizet, így azt működésképtelenné tették. Ugyanígy járhatott a malom akkor is, ha alatta oly közelségben emeltek malmot, hogy annak felduzzasztott vize miatt a felső malom kereke nem foroghatott.

Ezeknek a panaszoknak mindig igyekeztek elejét venni. Már a XV. század elejéről van adatunk, amely szerint malmot úgy kell építeni, hogy másnak kárt ne okozzon.[27]

Mária Terézia a hajómalmoknál már említett 1772. augusztusi rendeletében megregulázza a gátas malmokat is: a víz szabad folyását ellehetetlenítőket le kellett bontani.

A Zala vízlecsapoló társulat 1829. június 22.-én kelt alapszerződésében rögzitették: „… semmiféle Kender vagy Len ne áztasson, halász gátok, Vejszék, avagy rákászó Varsák ne tétessenek, ugy marha itatók ne csináltassanak, s mind ezen gátokat, s akadályokat szabadságában áljon akármelyik Földes urnak is kivettetni, s ha nemtelen által tétetnének azok járásbeli Szolga Bíró úr által, testiképpen meg büntessenek, ha Földes Urak által tétettetnek pedig, ameg írt mósd szerént annyiszor a mennyiszer 100 frt. P. P. büntetésnek megfizetésére köteleztessenek, ne hogy pedig az árvízeknek tódulásával a Zuggóknak a molnárok által elfelejtett, vagy önkéyessen is elmulasztott fel nem huzása miatt az árvíz a rétekre kicsapjon a molnárok helyett a helységbeli bírákra bizattatik, hogy mihelyst az Árvíz nyomulni ked, az illető Földes Uraknak, vagy azoknak Tisztjeinek teendő jelentés mellett a zuggót felhuzzák s a vizet szabadon eresszék.”[28]

A probléma nem oldódott meg, mert még ötven év múlva is – és még később is – visszatért.

Az 1879-ben a megyegyűlés számára készült jelentésben a károkozásról az alábbiakat írták: „A Zala folyónak gyakori pusztító áradásait rendkívűli mértékben fokozza a létező malmoknak rendetlen kezelése, amennyiben a molnárok malmaiknál áradáskor a vízleeresztésére szolgáló szabad zsilipeket fel nem húzzák, sőt több helyen a teskándi, andráshidai, zalaegerszegi malmoknál a századok óta létezett zúggókat eltömték.” A probléma orvoslására vizsgálóbizottság kiküldését tartották szükségesnek.[29]

A malmokkal kapcsolatos panaszok végleges jogi rendezésére a XIX. század vége felé került sor, amikor a kultúrmérnöki hivatalok adták ki a malomtulajdonosok számára a vízhasználati engedélyt. Előírták – mérnöki tervezéssel – a vízművek méretezését, megfellő kialakítását. A malom építési tervein túl a vízfolyás esését, szélességi szelvényezését is megfelelően feltüntették.

Ezek előírták azt is, hogy a malom épületének falában öntöttvas magassági jegyet kellett elhelyezni, amihez a vízszint magasságát viszonyítani lehetett.

A rendelkezést megszegőktől a malomjogot – vízhasználati jog - is megvonhatták.

Érdekes panaszt olvashatunk a Zala Megyei Levéltár peres iratiban a XVIII. századból az egyik zalalövői malom kapcsán. E szerint az úthoz és falu házaihoz közel lévő malom vízikerekének kelepelése zavarja a lakók pihenését, és az úton járó fogatok lovait is megijeszti.[30]

 

Malomkőbányák, piacok

 

Malomkőnek nem minden kő felel meg, hanem csak az ún. örvénykövek. Ezek, hazánk területén, kevés helyen bányászhatók. Ilyen hely volt az egykori Zala megyében Örvényes, amely talán nevét is e kőről kapta, és Örvényes-puszta Kehida mellett. Továbbá az alsóörsi malomkőbánya, amelyet 1313-ban említ először oklevél.[31]

1727-ből tudjuk, hogy az Esterháziak az alsólendvai uradalmukban lévő malmaik kőszükségletét nem a megyén belülről, hanem Révkomáromból szerezték be, ahol az itteni ár feléért jutottak hozzá. Ennek azért volt jelentősége, mert tudjuk, hogy egy malomkő-pár ára a XX. század első felében egy tehén árának felelt meg. A XIX. század második felében, illetve a XX. század elején malomköveket Erdélyből is szállítottak.[32]

Az ország legrégibb és legnagyobb malomkő bányája a sárospataki Megyer-hegyi-bánya volt, amely a XV. századtól működött. 1859-ben a Botkői-bányában bányászott kvarcitból megkezdték a több darabból álló „francia malomkövek” gyártását. Ennek lényege, hogy cementbe ágyazták az őrlést valójában végző kődarabokat, amelyek így jobban bírták a vízienergiánál gyorsabb kerületi sebességet adó egyéb meghajtó energia kiváltotta terhelést, és anyagtakarékosak voltak, mert csak az őrlő felülethez kellett kő.

A malomkövek mindig párosával készültek: egy aljkövet és egy forgókövet készítettek. A Sárospataki Kovamalomkőgyár Egyletnek az ország egész területén voltak lerakatai.[33]

1867-ben működött egy malomkőpiac – malomkő kereskedő – Nagykanizsán is, ahonnan a környék molnárai beszerezhették a szükséges őrlőeszközt.[34]

 

A molnár jogai, kötelességei: Malomrendtartás

 

Mint láttuk, a malmok okozta károknál, hogy míg a malmok magasabb vízszintjére rengeteg panasz érkezett, és ezekből sok per származott, addig sok esetben abból fakadt viszály, hogy a molnár a malomnál felduzzasztott vizet nem volt hajlandó a szárazság miatt kiszáradt rétekre, legelőkre engedni, mert azzal az őrlés idejét rövidítette volna meg. Ezért több esetben a bérbeadók a bérleti szerződésekben meghatározták az őrlés napját és idejét. A közbülső időben a vizet öntözésre kellett átengednie.

A korai időkből – a malom karbantartásáról, illetve a bérletről és ajándékról szólókon kívül – a molnárok jogairól, kötelességeiről nincs igazán adatunk. Ennek szabályozására csak a XVIII. század közepe táján kerül sor.

A monárok jogainak, kötelességeinek őrzői, védői, előírói és ellenőrzői a céhek voltak. Molnár – más ipar űzőihez hasonlóan – csak az lehetett, aki a céh előtt vizsgát tett, és erről a céh bizonyságlevelet állított ki.

A XVIII. században igyekeztek a céhszabályokat egységesíteni, továbbá a központi irányítást erősíteni a céhek autonómiájának gyengítésére.

 

Alapos, mindenre kiterjedőnek tekinthetjük azt az 1755-ben német nyelven nyomtatott, és 1771-ben magyarra fordított rendtartást, amelyet a vármegye adott ki, majd 1816-ban, illetve 1819-ben megerősített. Ez 29 pontban foglalta össze a malmokra vonatkozó rendelkezéseket:

 

„Malomrul való Rendelkezések, a’ ……………….. kiadva

 

  1. Az Malmok tisztán tartassanak mindenkor, mindennémű Marha, Baromfi és Mocsoktul oltalmazni.
  2.  Az Malmok Pavimentumaii Deszkákbul jól kirakassanak, hogy öszeveszáradván, hézagok ne légyenek, ha pedig ollyus hézagok még is találkoznának, ki kell foltoztatni, hogy az Gabona Szem ell ne veszesztessék, és belső Kerék is annyira ……..tassék, hogy az Liszt ell ne hulljon.
  3.  Szükséges ehez mindenhez elegendő Szita, rosta, Áztató vállú Láda, és ezek mindenhez tisztán tartassanak.
  4. Az Kövek Srát-Vasra vétessenek, és ugy alkalmaztassanak, hogy a Fölső, vagyis forgó Kű egy sukra circiter keskenyebb lészen, mint az alsó, amidőn a Rosot őrli, a követ fell emelni, s meg vágni, ismét jól meg ékezni, hogy az Szem ell ne huljon.
  5. Vágás után, az Követ minden leg kevesebb fövénytűl le söpörvén, maga Rezpuját tisztogatásra reá tölcse, azt 2 szer, 3 szer fellöntvén, lejáratni, s magának azon Mérték szerént vissza veheti.
  6.  Azzal jól vigyázzon a Molnár, minek előtte a Kövek ell Kopnak, és mintegy 30 köbölig valóst le őröl, ujra az Köveket meg vágja, mert egyébként a liszt el égettetik nagy kárul az Őrlőnek.
  7. Lisztnek Szökrénye, a holy a Lisztellő Zsák ki mégyen, ne légyen nagyra nyitva, a Firhangok pedig jók legyenek, a lisztellő Zsák pedig se nagy sűrű, se nagy ritka légyen, hanem éppen jó, ugy az ajtók, és ablakok is jók legyenek, ne penetrálhasson bé a Szél Őrlőknek kárával.
  8. Hogy az Őrlőknek Sokasága miatt Kár ne történjék, és a Malom üressen se járjon, tehát a Csöngetők készen legyenek az helyeken, hogy kolompozzon, mikor üres az garat.
  9. Minthogy az Őrlőket nagy kár érhetik ezen 1mo, mikor a Lapickák a Kerekeken törtek, és a törtség miatt nem csinyáltatnak; tehát a hol az Kerék lapickákkal jó, szaporán mégyen; ahol pedig lapicka heja Lassabban mégyen, s így a Szem sem őrlettetik jól egyarányosan, és több mégyen korpában. 2szor: Mikoron elegendő víz vagyon, s kevés Őrlő találkozik, a Kerekekre sok vizet eresztenek, ellenben az Üres Zsilipet fell nem nyittyák, tehát a Liszt igen ell égettetik, és Consevatititra nem állandó, egyéberánt is sok, porba mégyen; 3szor: Mikoron Szűk víznél a Rekesztők elegendőképpen fell nem huzattatnek, s kevés víz eresztetik az kerekekre, akoron is az Őrlőnek kárával nem elegendő erővel fordulnak, s a szem csak imigy amugy vásul, 4.: Az vizek alkalmatosságárul, ha a Zuggó fell nem huzattatik, és sok Víz eresztetik a Kerekekre akkoron is a jószág elégettetik.

Ezeknek ell távolittatására ad 1. : az Lapickák mingyárást, hogy ell törnek, meg csináltassanak, ad 2.: Mihez elégséges víz vagyon, őrlő ellenben nincsen, tehát hija modo eresztessék az víz, ad 3.: Mikorron pedig kevés víz vagyon, akkoron, így elégséges víz jön, zárva tartattya az rekesztéket. Ad. 4.: Az víz alkalmatosságával a Zuggó egészen felhuzattassék.

  1. Szabatságában áll az Őrlőnek akár odahaza rostálla az jószágát, vagy pediglen a Malomban, és maga Őrölheti, avagy pedig az Molnárra bizhattya.
  2. Az Őrlők sorban bocsájtassanak az Garatra tölteni, ugy hogy aki előbb jön, előbb is őrölhet, akár lészen az gazdag, vagy szegény, absolute semmi válogatás az Emberek kőzőtt ne légyen, akár sokat, akár pedig keveset hozott a Malomba, s egyezményesen Szép fehér Lisztet csinyállon a Molnár, Bérin föllűl más ajándékot ell venni ne merészellen a Molnár, ezen alább [írt] Büntetések alatt.
  3. Amely Ember már egy Garatra töltött, arra Jottányit se az Molnár, se pedig más Ember tölteni ne merészellen, ugy hogy külömbféle jószág öszve kevertessék; minthogy némely jószág jobb, némely roszabb, s igy vagy egyik, vagy másik meg csalattassék, ki vévén ha két Szegény, kik keveset találnak hozni, egy értelemmel lennének, olyan esetre öszve keverheti az Molnár, ugy hogy a portione ellis osztassék.
  4. Az Molnárok tartoznak az Őrlőknek annyi félére, a mennyire az Őrlő kivánnya, ha csak a Malma arra való lészen. Őrleni, és Rozzsával együtt igazán visszaadni. Mivel pedig ekkoráig sokféle panaszok törtétének, hogy az Őrlő Emberek kevesebbet házakhoz, mint sem az Malomban vittek, elhoztak légyenek, arra való nézve.
  5. Ennekutánna ne vitessék a jószág mérő Szám, hanem font vagy Mázsa Számra az Malomban, ugyhogy Lisztük, s korpájuk is viszontag az Őrlőnek visza mérettessék fentül, e mellett pedig
  6. Az járandó Vám, avagy pedig ha meg mérettetik, egy 16-od része a fontnak, ugy sventug apadás és rostálásra …? tassék, s így vétessék Számban cubulus, vagy pedig ujj mérés szerént, mennyi font lészen vissza járandó az Őrlőnek?
  7. Bene notándum: Le huzván az járandó Vámot, és Svendsingot, az meg mérés előbb, hogy sem meg főcsőltetik vizzel az Jószág, légyen: egyébként kárát vallaná az Őrlő Ember; hogy pedig többet font Számra az Molnár vissza nem adhat, igaz: mivel az őrlésben a Jószág az kövek között meg melegül, s így ismét ki huzza az föcsöltetett nedvességet.
  8. Ha az Molnár nagy ásztatással, avagy pedig rossz szitáló zsákokkal, vagy egyébként is az Őrlőnek ell rontaná, avagy mással öszvevegyéttené az Lisztet, avagy pedig hiányossan kivánná vissza adni, tehát az Zsákok pöcsételtessenek bé, és panasz tétessék az Molnárra, a kár vallott Embernek azonnal, comezata zu veritate, elegendő satisjuctán adassék, az Molnár pedig érdemessen büntettessék. Ha pedig mingyárészt az kárvallott Embernek satisjuctin nem adatnék, jelentse meg nálunk, a megyénél s onnénd az Remonénak reprezentáltatni fog.
  9. A Provient Lisztet (császári gabona) éppen nem kell az Malomban meg hinteni vizzel, mivel hogy hordókban bé vervén, s őszve tiporván ell romlanék, ha ellenkezőt cselekszik, a Molnár fogja bonificalni, és e mellett érdemesen meg büntetődni.
  10. Malomban hozandó Jószág, és ell vitetendő Liszt ne mérettessék Schnelvaggal (kifun..), melly éppen ell tiltatik, hanem más nagy mázsával mérettessék, az font Számok pedig ne legyenek kövekbül, hanem vagy vas, vagy más metálbul, s igy accurateannyi font Rozsával együtt mérettessék vissza, a mennyi az Malomba vitetett. – 2. vagy 3 mérőn próbát lehet tenni, hogy v. 9. 30 mérőbül mennyi lészen vissza járandó az Liszt és Rozsábul, hogy annyi Mázsálás ne kivántassék.
  11. Az való, hogy egy Mérő Búza a javábul 85 font, Középszerű 79 font, alább való 73 font: hogy jobb Rozs mérő 80 font, medioeris 75 font, és alábbvalóbul egy pozsonyi mérő 70 fontot nyom.
  12.  Mivel pedig szokot Vámrész, valóságos Malomnak obventioja (éves jövedelme), és a Molnárnak csak bizonyos bére járandó lészen fáradozására nézve, főképpen ha duráttot Gerslit, avagy különféle lisztet csinálni kölletik néki, mellyes Őrlő maga végben vinni nem tartozik, és mivel a poticzi a Buzával mindenkor több veszőnnye, hogy sem a Rozs, vagy Árpával vagyon, tehát hogy se Őrlő, se Molnár ne károsodjék.

Lészen egy Mérő Buzátul 1Ft, vagy 1½Ft, ha pedig dersét is, avagy Gerstli kivánttaik, egy Mérőtül 1½, avagy 2 Ft bére lészen, Vámot, avagy 16od részt is ki vévén; Rozs, és Árpábul ha maga Garatra hordja az Molnár, és Gerstlit is csinál, 1 Ft lészen egy Mérőtűl, ugy hogy a rostálás a Molnárnak maradjon, a többi pedig ismét font Számra vissza adassék.

22. A Fuvarozás a miként ekkoráig volt, ennek utánna is ugy lészen, a miként a Molnárral ki ki egyezhet

23. Hogy ha pedig ekkoráig valaholy kevessebb fizettetett az Molnárnak, vám részin kivűl, mint sem fönt notalva vagyon, tehát előbbenyi mód szer…képpen ne capaltassék, hanem a szerént fizettessék a Molnárnak Fáradsága, a miként előbb szokás vagy iussba volt.

24. A Sörfőzőknek ennekutánna is szabad lészen köveket meg igazéttani, ne talántán a Molnártul meg csalattassanak.

25. Ha történet szerént valaki az Vizet másfelé, vagy Rétre, vagy más szükségre ell vezetné, és a Malom e miatt fogyatkozást szenvedne szabad ne légyen, se pedig nagy szárazságban is a víz semmimódon ell ne vezettessék a Malmokbul, ollyan esetre a Kraizlisztet consuálni kelletik.

26. Ezen föllül irt Punctumok ellen, ha valakik elsőben véttenek, tehát a Városokban, Város Aristomában, Falu helyeken pedig Kóterekben a miként a Vétke hozza, kenyér s Viznél egyéb úgy napokig tartassanak.

      2szor: Ha vét, tehát a piaczon publice (nyilvánosan) álléttassék, és Vétkeinek czédula akasztassék reá: ha

      3szor vétt, vizben mártassék, ha pedig valaholy viznek fogyatkozása miátt sehogysem*(*megmártani) nem lehet, vitessék maga költségén Bécsbe, hogy ott csufoltathassék, ha pedig ezen 3 féle büntetés nem használna, Mesterségébül rekesztessék ki, és sehol más Malomba bé ne vetetődgyék. (Az aláhúzott részt a szövegben áthúzták.)

27. Hogy ezen Punctumok meg tartassanak, az Elöl Járók jó vigyázással legyenek, hogy kár ne következzék mint Uraságnak, mint Jobbágyságnak, s igy kivántatik, hogy bizonyos 2 emberséges Ember Malom vigyázására rendeltessék, kik is minden héten az Malmokat egyszer, vagy kétszer vizsgálják, az Molnároknak ezen Punctumokat jól értésére minden czikkelyekben adják a végre ezen vigyázóknak is adatik egy ollyas nyomtatott Parancsolat. – Főképpen fognak vigyázni, ha vagyon e már olyas nagy mázsa font Számokkal együtt, egyébként ha valamit történni tapasztalnának, ezen Vigyázók elsőben az Elöl Járóknak, vagy Uraság Tisztyének detesellák, hogy érdemessen büntettessék; ha pedig Sertisferativ nem adatik, avagy mullasztást vétnének, a Kreiz-Amtnál jelencsék, ha pedig a Vigyázók maguk is ell hallgatnák az Molnárnak Vétkét, ollyas esetre mind Molnárt, Vigyázó, és Uraság Tisztye érdemessen szenvedni fog, ha pedig illyes eset magát az Uraságot ternyálná a Kamarához tétessék a Representatio. (Az aláhúzott részt a szövegben áthúzták.)

A miként ezen Punctumokban lévő§phusok minden Molnárt és Őrlőt illetnek, ugy akarjuk is, hogy a Previent-Résznél is értetődgyék.

28. Previent résznél observatis, pro 1. (Az eredeti német szöveget áthúzták és lábjegyzetben az alábbit írták) azaz minden 3dik örlés az uraimé Szükség idejében.

2dik Az előbbenyi Punctumok observáltassanak.

3o Nedvesétteni nem kell, hanem mind eddig szárazon őrleni, méglen 100 font Lisztbűl, 6 font Korpa jön.

4o Annyi font Számmal vissza adni köteles lészen, az mennyi volt az Jószág kivévén 2 font Svendung 100 fontra.

5o Mivel in Natura az Vám részt ki venni, Számadásnak confisioja miatt nem engedtetik, tehát minden 100 font lisztbűl 6 krajcát vészen fell.

6o Szabadságában lészen Feld-Provient Urnak, hogy ell hordása a lisztnek, vagy is Hordókba töltögetése az Molnár, vagy mások által vitessék végbe, hogy annak okáért az korpa a Molnárnál maradna.

29. A CommisAmtnél tudva légyen az Molnárokra vigyázó Emberek Nevei, s al oll ember trensferállák Relativijukast miként, hogyan observaltatnak ezen Punctumok. (Az aláhúzott részt a szövegben áthúzták.)

 

Akarjuk tehát, hogy ezen Punctumok ad amussim, mihelyest publicaltatni fognak, observaltassanak, s erőssen is parancsoljuk, hogy által ne hágassanak, egyébként az Bűntetés ell nem fog maradni, így tehát ettűl ki ki magát távoztassa, mivel ez erős akaratunk.

Signan Vienn 13 Septembris 1755.[35]

(Alatta német nyelvű záradék)

 

Molnár büntetése, ha a vámvevő edény – finak – manipulálásával akart előnyhöz jutni, azaz becsapni az őrletőt: „Ha a finak hibás Paraszt molnár büntetése 12 Both, Nemesé 12 Ft.” - olvashatjuk 1806-ban és 1819-ben.[36]

 

Céhek,

 

A céhek gazdasági érdekvédő szervezetek voltak. A molnárcéhek a többi céhhez viszonyaítva későn alakúltak. Főleg a XVIII. század második feléből vannak rájuk vonatkozó adataink.

A céh élén a teljesjogú mesterek egymás közül választottak fő- és al céhmestert, általában három évre.

A céhmester képviselte kifelé a céhet, őrizte annak ládáját és pecsétjét. Kisebb ügyekben büntetési joga is volt.

A legfiatalabb mesterek közül választottak szolgáló mestereket, akik a kisebb és terhesebb feladatokat látták el. Ez alól pénzbeli megváltás fejében mentesülhettek.

A céh rendezvényeire, elsősorban gyűléseira, a céh tagjainak értesítését a céhbehívó-táblával végezték, amelyet a szolgálómester a céh tagjainak felmutatva közölte a rendezvény idejét, és helyét. A céhbehívó-tábla – legtöbbször - a céh címerét ábrázolta. A molnárok címerében alapvetően a malomkerék volt. Ezt számos esetben kiegészítették még szerszám-ábrázolásokkal, mint például a veszprémi molnár céh esetében egy ácskörzővel. Másutt más ácsszerszámokat is megjelentettek, utalva ezzal arra, hogya molnárok eredetileg nem csak őrlő-, hanem építő molnárok is voltak.[37]

A céhes élet az inasszegődtetéssel kezdődött. Ennek feltételeit a céhek szabályozták. Az inas szerződtetésekor az őt alkalmazó mesternek a céhnek fizetnie kellett „szegődségért”. Az inasélet három évig tartott, 13-14 éves kortól 17 éves korig, de találkoztunk 27 éves inassal is. Az inas teljes ellátást és ruhát kapott a mesterétől. Voltak ú.n. bejáró inasok, akik hazulról jártak dolgozni, és ezért fizetséget kaptak. Felszabadításukkor szintén fizetni kellett a céhnek.

Az inasévek elteltével mesterük felszabadíthatta őket: ezt tehette legényként, de mesterként is.

Az inas felszabadításának feltétele volt, hogy egy pár malomkövet eltudjon készíteni, és a felső követ megvágni.

 

 

Belső József céhlevele, 1834. Szombati Pálnétól.

Az inas éveket a vándorév követte. A rendelkezésünkre álló XIX. századi adatainkból úgy tudjuk, hogy ez idő alatt négy malomban kellett munkát vállalniuk, mindenütt negyedévet eltöltve.

Ennek elteltével kérhették felvételüket a céhbe. Amennyiben felvették őket, legényként (segédként) elhelyezkedhettek valamelyik malomban. A mesterré válás feltétele szintén egy remek elkészítés volt. Ez lehetett malomkőpár megvágása, vagy a vízikerék gerendelyének (tengely) elkészítése. Ezt a céh által kijelölt mesterekből álló bizottság ellenőrizte és bírálta el.

A legénnyé, vagy mesterré válást megünnepelték, aminek költségét az avatott állta. Az inasnak pl. fél vödör magyarországi bort kellett adnia.

 

 

Tuboly József segédlevele. Tuboly Zoltántól.

 

A céhek 1872-ig működtek, ezt követően a törvényi előírásoknak megfelelően ipartásulatokba szerveződtek. Kutatási területünkről megvannak a szentgyörgyvölgyi molnár céh ipartársulattá alakulásának irata 1872-1898.[38]

 

 

Iparigazolvány, 1926. Jakosa Árpádtól.

 

Ismerjük Kerka felső szakaszán lévő molnár céhben 1792-ben tisztséget viselőine névsorát az 1792. június 7.-én Alsószenterzsébeten megtartott céh gyűlés jegyzőkönyvéből.[39]

 

Fő céhmester:

Szenterzsébeti Kováts Ferenc

Vice c. mester:

Jakabfai Völgyi Gábor

Esküdtek:       Felsőszenterzsébeti László György

                        Kebelei Németh Mátyás

                        Szentgyörgyvölgyi Szabó János

                        Szentgyörgyvölgyi Szabó György

                        Kutosi Eörr István

                        Nemesnépi Tarr József

                        Csesztregi Dora Péter

                        Sárdi Pelcz Mihály

                        Betsvölgyi Hári István

                        Csödei Ruisz András

                        Ramocsai Németh Pál

                        Dobronaki Vicsés Pál

Szolgáló mesterek:

                        Felsőszenterzsébeti László Miklós

                        Nemesnépi Kósa Mihály

                        Kebelei Máttyás Márton

 

Céhrendtartás

 

Kutatási területünkről fennmaradtak a szentgyörgyvölgyi molnár céh articulusai 1731-ből. A latin nyelvű szokványos preambulum utolsó mondata magyarul fejeződik be:

 

„…Primus, Malmok dolgainak, és Mestereknek modjukról: Articulus Primus:

Senki az Molnár Mesterek kőzűl az Malom fejét akármelly Malomnak is, az Czéh Mester híre nélkül fel ne vehesse. Ha pedig fel venné valamely Molnár az ő földes Ura akarattyán kívül, másnak kárára: panasz lévén reá, meglássa az Malmat a Czéh mester két, avagy három Esküttyivel, és ha ugy talállya az dolgot, az káros fél Vice Ispány Urat reqviralla, és az Nemes Vármegyétűl ki kérvin: és ugyan azonképpen találtatván a dolog. Vice Ispány Uram, vagy annak Vice Gereme, a Czéh mester Esküttyével együtt florenos duodecim vehessen rajta: Az melly Birságnak fele Vice Ispányé, a felének a fele Chéh Mesteré, a többi a Czéh Ládába tétessék, ha pediga főldes Úr véteti főllebb vele tartozzék a Molnár Czéh Mesternek meg jelenteni; kit ha meg nem jelentene, az előbbeni meg nevezett poenan maradjon. Vendég fejet is ne merjen egyik Molnár is csinálni, melly vétekben ha valamely Molnár a Czéh Mester által találtaték, ennek is a büntetése annyi legyen, és hasonlóképpen exequáltassék, az elsőbb büntetés szerént, az Malomnak meg mérése pedig eligazittassék, prescente Vice Comite, et Judice Nobilium si Domino Terrastci ita visum Juerit; ha pedig nem akarja és nem kivánja, tsak a’ Czéh Mester által az Földes Uraival edgyütt légyen, és az mérésnek napiárul az Ispány az bíró által, avagy Czéh Mester a panaszló Molnár által az Földes Urat tartozzék tudósítani, hogy az Malomnak igazítása maga, vagy embere jelen létébe lehessen, ha pediglen az Földes Úr elnem jönne, avagy Emberét nem küldené, az Vice Ispány, Szolga Bíró, Czéh Mesterrel, maga Esküttjeivel Edgyütt járjanak el az ő Tisztekbe.

 

Articulus Secundus

Mikor a’ Malomnak három kerekre való vize vagyon, a’ vizet három gátra botsássa az Molnár, ha pediglen elejbe tenné az rekesztés[t], és két Gátra botsátaná, jó bizonyság alatt, megbizonyosodván, afféle Molnár a’ Czéh Mesternek edgy font pénzzel tartozzék.

 

Articulus Ternus

Az Örlés pedig illyen formán légyen, hogy minden Molnár Mester: az mi részünk alatt lévő tizeden Őr[öl]lyön, ha pedig valamelly Molnár uson kívül járna Négy font pénzen maradjon. Két része a’ Földes Urnak, harmada a’ Czéh Mesternek járjon.

Az melly Molnár pedig a’ más Molnárnak örlysét elhitetné, annak is azon Poenája, büntetése légyen.

 

Articulus Quartus

A Molnárok midőn valamelly Malomba akarnak Szerződnyi ne lehessen különben, ha nem az megmondott Czéh Mester, avagy Esküttjei előtt, így hogy ha Malmot épen veszi fel, mikor elhagyja épen, és jó számvetvén adja a Gazdájának kezébe.

 

Articulus Quintus

Ha valamelly Molnár puszta Malom helyt vészen föl, és azon maga költségével, és erejével ujonnal fundamentombul veszi, avagy Malom házat épít föll, és megépítvén a’ Malmot, azután valami okbul nem tetszvén az ő Gazdájoknak fizetetlen elakarná küldené, azon általa megépített Malombul, ha vétke lészen, már szabad légyen a’ földes Ura Törvényt látatnyi, és a Czéh Mester három Molnárral légyen a’ Törvénybe, az Törvénytévők között, kiket a’ Földes Úr eonvocál a’ törvénybe, és ha Törvény úgy talállya, hogy a’ Molnárnak munkáját és kőtségét megbecsüllyék tartozzék a Földes Ur ad decimum quintum aoliem le tenni a’ Molnárnak, az bötsüt, mellyet, ha a’ Földes Ur meg nem fizeté szabad légyen az Molnárnak az bötsüjét eladni más Molnárnak a’ kit a Földes Ur szeret, avagy akit a’ Földe Úr a Malomba viszen, az Molnárt pedig a’ Földes Úr a’ Malombul addig ki ne küldhesse, míg az ő munkája betsületesen megnem lészen.

 

Articulus Sextus

Ha valaki a’ megnevezett vizeken való Molnárok edgyik a másikkal ellenkeznek, valami közönséges vétkek esnek avagy valami Molnár eszköz miatt vérség és háborúság támadna köztök, a’ féle molnárra az ő földes Ura pressente Vice Comitóval Judice Nobilium et Juratis vocato etiamMagiferro Diataxeos Molitorum juratusqe törvényt tétessen, és ha Törvény szerént bünbe találtatnék meg is büntethesse az Convictior megvehesse rajta, a’ mely bírságnak kétrésze a’ Földes Uré, harmadik a Czéh Mesternek járjon, az Adversa párssal edgyütt hasonlóképpen; Crisninaliter accusaltatik is valamely afféle Molnárt is a’ Földes Ura  bűntethessen meg Törvény szerént. Hogy ha pediglen a’ Földes Urnak az halálra való ítéletre semmi Privilégiumja nem volna tehát az ollyatán halálos vétekbe esett Személy az Vármegye Magistrátusának kezébe adattassék.

 

Articulus Septimus

Ha pedig a Czéh Mester szavára valamelly Molnár el nem menne, hogy ha a’ Molnár akár mikor a’ Czéh Mester hivattya Földes Úr dolgában nem lészen foglalatos, avagy más bizonyos, és méltó mentsége nem lehetne afféle engedetlen Molnáron a’ Czéh Mester kétfont pénzt vehessen, felét magának, felét a Czéh Ládájába tegye, az Molnároknak pedig afféle közönséges üdőkben Gyűlések Eszetndőnként háromszor Légyen, az Czéh mester pedig minden kántorban két, avagy is három Molnár Eskütteket melléje vevén, az Malmakat visitállya, és ha az Molnárt gondviseletlennek láttya, hogy az Malmot nem építené, az ollyan Molnár négy forinton maradjon, mellynek a harmada a Czéh Mesteré, két része pedig az földes Uré Légyen.

 

Articulus Octavus

 

Mikor továbbá valamellikünk a közönséges gátolásra melly avagy el vágottatott, avagy el sülledet, és meg romlott, és az gátlás azon Malomnak a mellyben valamellikünk lakik szükségére és Hasznára a fölötte való Malomnak Molnárja által reája hirdettetnék, tartozunk el menni, és ha valamellikünk el nem menne afféle engedetlen Molnáron a’ Czéh mester négy font pénzt vehessen, fele magáé légyen, felét a Czéh Ládájába tegye.

 

Articulus Nonus

Ha valamelly Molnárnak őrlője nincsen, és az alatta való Malomnak kárára, és bosszuságára az vizet meg rekesztené, a’ CzéhMester afféle vétket meg tudván, az kártevő molnáron maga számára egy font pénzt vehessen toties, qusties, de az melly Urnak kárt tészen az ollyan molnár, annak is egy font pénz a bírsága jó bizonyság alatt,

 

Articulus Decimus

Hogy az fölött meg írt dolgok, és rendelés ellen, valamellyik Molnár birságon maradna, elsőben a Czéh mester a birságot keresse Esküttye által, vagy ő maga kérje, ha pedig az intésére és kérésére meg nem akarná adni, két annyi bírságon, az az Duplomon maradjon, és a Czéh mester az malom földes urát /: ha ezen Vármegyében vagyon és Lakik/: találla meg, és ha az Földes Úr nem akarná az igaz tételt az Nemes Vármegye Szolga Bírónak, adrequisitinem Domoni Terrebris Partis scilicet Lelsa… Szabad Légyen a Szolga Bírónak az molnárnak marhájábul, és marha részébűl igazat tenni.

 

Articulus Undecimus

 

Hogy minden Molnár Mester Legény és Inas Lelkének üdvösségére gondot viselhessen, és Istennek szolgálattyában foglalhassa magokat, az Czéhünk alatt való Malmokban, a’ modoimpostarum Successivis temporibus, Dominicis alysque. Festis diebus jóreggeltül fogvást tizenkét óráig, ne legyen szabad egy malomba is őrlenyi, egy font pénz bírság alatt, melly bírságot az Czéh mester exequálhasson maga hasznára, ha azok afféle vétekben találtatnak,

 

Articulus Duodecimus

Hogy egy Czéh mester is az Tisztet három esztendőnél tovább egy végben ne viselhesse, hanem ha ki telvén az három esztendő, az Molnár mestereket generaliter Convocallya, és az Tisztséget resignállya, kinek ha tettszik szolgálattya szabad legyen rajta hadni az Czéh mesterséget, ha pedig akarnak helyében választani, unamini voce et Consensu választhatnak,

 

Articulus Decimus Tertius

Ha valamelly az mi Czéhünk alatt való molnár mester, Mester Legény és Inas, a kinek gyámola nem volna, meg betegedvén, ennek az Eskütt molnárok táplálására valót tartoznak az Czéh Ládábul rendelni, és ha halála történnék is, ugyan azon rendelésbül eltemetni. Ha más vizrül ide jőne, és megbetegednék és nem volna magát mivel táplálni, annak is szintén ugy a Czéhbéli Mesterek minden táplálását s temetését az Czéh Ládájábul ki szolgáltassák;

 

Articulus Decimus Quartus

Hogy ha valaki őrlő Ember azon igyekeznék, hogy az molnárt megcsalná, több fertályt hordana fel az Garatba, és kevésebbnek mondaná az fertályt, és el merészleni tagadni, mivel az illyen hamis őrlő nem tsak az földes urát, hanem az molnárt is csalla meg, azért ha azt a Molnár bizonyos jelekbűl eszében veszi, szabad légyen az molnárnak efféle őrlő Embernek Garatban töltött gabonáját meg mérni, és az tíz fertállyon kívül valamennyivel többnek találla, az malom mértze szekrénybe tölteni, ha pedig efféle dologban a molnár az őrlő Embert méltatlanul háborgattya meg, az őrlő Ember az molnárnak földes Urát találla meg felűle, és büntettesse meg, ha messze az Ura, az Czéh Mesterhez mennyen, és meg panaszolván a Czéh Mester illyen molnárt egy font pénzen marasszon és vehessen rajta, két része az Uráé, harmada pedig az Méltatlanul megháborittatott őrlő Embernek járjon, az Czéh Mesterrel viszontag az melly molnár az őrlőt meg csalná, és gabonáját elmerné, Négy forinton maradjon, fele az földes Uráé, fele az Czéh Mesteré Légyen, az káros embert pedig cumduplo elégéttesse meg,

 

Articulus Decimus Sextus

 

Mind ezeknek utána az mi Czéhünknek jobb moddal és rendel való megállandóságára, tartására, és üdvességére végeztük azt is egy akarat szerént, mivel hogy az mester legény, és Inas bészegédésérül, - való fel szabadításárul, ha melly kivánnya avagy a Czéhnek egyéb dolgairul, ha melly kivánnya Leveleknek szűkségesen kell lenni, ennek okáért mind az Czéh mesternek, mind az tizenkét Esküttek külömbb és különb bizonyos és magán való Pöcséttyek legyen, egy forint bírság alatt, melly Bírság az tizenkét Esküttnek Czéh Mestereknek járjon,

 

Articulus Decimus Septimus

És utolszor, hogy senki mi közülünk valakik a mi Czéhünk alatt vagyunk, a maga fiának, maga meg írt rendkívül Mester Levelet ne adgyon, és ne adhasson, azt is hozzá tévén, hogy minden mesternek és Czéh Pötsétünk alatt való mesterlevele legyen, nyolcz font pénz Bírság alatt, Melly Bírságnak két része a Czéh Ládában járjon, és tétessék, az harmadik része pedig a Czéh Mesteré Légyen.

 

 

Titulus Secundus Az tanuló molnár Inasnak rendi.

Articulus Primus

Valamelly tanuló Inas Molnár mesterséggel akar élni, és azt akarja tanulni, mindeneknek előtte kivántaték, hogy Nemzet Levelét elő hozza, és magát meg kezesíttse, és ha lehet a Czéh mester előtt, a vagy ha az Czéh mester távol volna, avagy egyéb okok miatt nem lehetne, egy avagy két Eskütt, és egy néhány Tisztséges Ember előtt, Tisztességes Mester Emberhez szegődgyék, és hogyha tanuló Inasnak bévétetődik, a Czéh Ládába tartozzék tiz pénzzel, és négy bétsel tartozzék a Mestere Afféle Inasnak, Morvai Dolmánnyal, végig béllelttel, és egy Morvai Nadrággal, egy Szűrrel, amellett fejér ruhákkal, és Lábbelivel, kivel elegedőképpen bé érje,

 

Articulus Secundus

Az molnár mester arra jol vigyázzon, hogy az ő inassát ugy oktassa és tanítsa, az mint a Mesterségnek rendi, hogy másutt is tisztséget és becsületet vallon véle,

 

ArticulusTertius

Minden tanuló inasnak három esztendőt kell szolgálni, és Esztendeit mind eltőlteni, utollyán ha csak egy hét volna esztendeiben is hátra és tőrténet szerént valami lopásban, avagy más tiszte ellen való vétekben találtanék, annak az ő inas esztendeje semmire legyen tudva, ha pedig a tanuló Inas, az ő inas esztendeit ki tőlti, tiszetességgel és jámborul, tartozék ő mestere néki Mester, avagy tanuló Levelet a Czéh Mester és Esküttek előtt, at Czéhnek Pöcséttye alatt adni, és az mellé az ő mesterségére való fejszét adni, az tanuló Inas tartozik akkor is a Czéh Ládába husz pénzet, és két béttsel, az mester is tiz pénzzel és két Béttsel, az mesterek előtt, kiváltképpen a kik előtt a szegődsége volt. Az tanuló Inast pedig az ő Ura felszabaditsa , és szabadon hadgya, hogy egyéb helyekre is vándorolhasson, és munkálkodhassék, és akkor az mester tartozék egy tisztességes Ebéddel azoknak a mestereknek, akik előtt meg szabadéttya, és az az Inas Magyar országi fél vödör borral tartozék a Mestereknek kik előtt fel szabadut.

 

Titulus Tercius. Az molnár mester Ember rendi

Articulus Primus

Aki tanuló molnár Inasból Molnár Legény akar lenni – meg kivántaték, hogy belső és külső köveket tudjon csinálni, és forgó követ meg tudjon faragni és tsinálni, tisztességesen annak, ami az ő rendi, és ha akkor elegendőnek itélik az mesterségre, tartozék a Czéh Ládában egy forinttal, és harmincz pénzzel.

 

Articulus Secundus

Mikor az mester Legény vándorolni akar, és olly helyekre találkozék az hol inas vagyon, és ha a gazdának jó akarattya, hogy az mester Legényt meg tartsa, tehát tartozék az Inas az Mester Legénynek engedni, és tisztességet néki adni.

 

Articulus Tertius

Mikor az inas valami Isten elle való nagy vétekben találtaték, Lopásban Lélek ellen való mondásban, paráznaságban, eledel meg nem tisztelésben, avagy egyébb gonoszságban az mester Legény az ő mesterének, az ő mestere pedig, hogy ha az vétek nem főben járó, az Czéh mesternek tartozék meg mondani, és azt a Czéh mester az ő Esküttyeivel együtt meg büntessen, és viszontag az Inas is az mester Legényt ha illyen féle vétekben találla, tartozik ő is az ő mesterének meg mondani, ha pedig mind az mester Legény, mind az Inas eltitkollák, és annak utána az ő mesterek jó bizonyság által végére mehet, az az Inas, avagy az a mester Legény, vagy az mester, ollyan büntetésen maradjon a mind az Inas, avagy az mester Legény érdemlett volna. De valamelly mester, avagy mester Legény és inas, nagy olly tzégéres vétekben esnének, mellyért halált érdemelne, afféle gonosz tévő Molnár mester, Mester Legény és Inas felül a Czéh mester pediglen hogy előbb tudtára leend, mind az mester Legény és Inas felüll, tartozék a földes Urnak tudtára adni, és efféle vétkiért Molnár Mesternek, molnár Legénynek, és Inasnak bűntetése az földes Úr hatalmában legyen, az molnár mesterek bűntetésekrűl oda föllebb az hatodik Articulusban meg irt mód szerént.

 

Articulus Quartus

Ha valamelly mester Legény, valamelly mesterhez, akar bé szegődni, elsőben tartozék ezzel, hogy két hétig ott legyen, hogy az mestertűl meg próbáltasson, és hogy ha az mester nem kedvelli, Szolgálattyára, tartozék a Czéh mester előtt, illen szerént érdemlett szolgálattyárul meg elégetteni, ha pediglen az ő mestere őtet szereti, ő is az ő mesterét, avagy a Czéh Mester előtt, avag,y ha az Czéh mestert nem éri, egy avagy két Esküttye elött meg szegődni, fél eszetndőre, avagy egész esztendőre, és ha azt jámborul ki tőlti, az ő mestere tartozik  őtett meg elégetteni, az ő Szolgálattyárul, és ha az mester azon szolgálatra meg tartaná méltatlan, az mester Legény az ő Czéh mesteréhez mehessen, és az Czéh Mester két annyit vehessen rajta, azt a Legényt meg elégitse, fele a Bűntetésnek legyen a Czéh Mesteré.

 

Articulus Quintus

Az bé szegődött Inas, vagy Mester Legény, ha magát ugy nem tartya, amind az tisztességes dolog volna, Szabad légyen bé adni néki az ő esztendeinek előtte, és annakutánna semmiképpen bé ne vétessék, se Inas, se Mester Legény addig, még meg nem próbáltaték az Mesterektűl, ha elegendő e arra az mesterségre vagy nem, ha valaki ezen kívűl cselekszik, négy font pénzen maradjon, fele a Czéh Ládába tétessék, fele a Czéh mesteré légyen.

 

Articulus Sectus

Annak utána vagy Inas, vagy Mester Legény, ha azon ideit kitőti, és akarattya nem volna arra, hogy meg maradna, tartozék egy és Inasnak egy holnappal, hogy az is Kántorral elébb az ő mesterének meg mondani, hogy az ő mestere kárt ne vallon, hasonlóképpen, ha az mester Legényt, vagy Inast tovább nem akarná tartani, tartozik meg mondani a Mester Legénynek

 és Inasnak egy honappal, hogy az is gondot visellen magára, és ha az földes Úr is el akarja az Malmat az Molnár Mestertűl venni, tartozék előbb egy holnappal meg mondani, ugy az molnár Mester is, ha a malmot el akarja hadni, tartozik az is egy holnappal elébb az Malmas Urának meg mondani, hogy az malmas Úr is kárt ne vallon az Molnár mester Ember miatt.

 

Articulus Septimus

Valamelly mester Legény, Öreg mesterré akar lenni, tartozék a Czéh mester eleiben menni, és meg próbáltatni, és ha a mesterektűl elegendőnek itéltetik a mesterségre méltó bé venni, az mesterségre, négy Rhénes forinttal, a melynek fele a Czéh Ládába tétessék, fele pedig a Czéh mesteré Légyen. Annakutánna ha ezeket meg adja, méltó az mesterek kőziben magát bé iratni, mint szintén egyébb tisztesség néli mester.

 

Articulus Octavus

Ha pedig afféle mester Legénybül magának lett gazda az molnár mester nőtelen lenne, abban az ő nőtelenségében Esztendeig bírhassa az malmat, tovább nem, hanem tartozék meg házasodni jámborul és betsületessen élni, ha pedig ezzel nem gondolna, hanem vakmerőségre vetné magát az ő nőtlenségében tovább viselné, az mesterséget, a végezés ellen, tíz font pénz Bírságot vehessen rajta a Czéh mester, melly Bírságnak egyik része a földes, vagy malmos Uráé, másik része a Czéh mesteré, az harmadik része pedig a Czéh Ládába tétessék.

 

Articulus Nonus

Ha valamelly molnár mesternek nincsen mester Legénye, avagy Inasa, az Czéh mester tartozik néki kűldeni ha találkozik.

 

Articulus Decimus

Ha valamelly mester Ember, a másiknak vagy Inasát, vagy mester Legényét el hitegetné, hogy ha jó bizonyság által meg bizonyodnék, tehát a Czéh mester négy forintot vehessen rajta, melly négy forintnak egy része a Czéh nesteré, második forintya az Mester legényé, a’ harmadik rész a ládába tétessék, negyedik forint legyen az Eskütteké.

 

Appendices Némi nemű dolgoknak elmaradott czikkellyérül

 

Prima

Az Molnárok állapotja maradjon a’ szokás szerént, ugymind legyen harmados, és senki fellyebb vagy alább ne merje ütni. Ha az Molnár tselekszi kivettessék a’ Malombul, és más helyheztessék oda. Kit, ha az Földes Úr nem engedne a’ Vice Ispány Esküttjével edgyütt, és a’ Czéh Esküttjeivel edgyütt tizenkét forintot végyen a’ Molnárom, kinek fele a’ Vice Ispány Uramé, harmada Czéh Mesteré, Negyede tétessék a’ Czéh Ládába és a’ Malom dolga helyre vitessék, ha pedig a’ Földes Ura dolga, az Malom tehát akkor Molnár nélkül hagyattassék. De ha az Molnáré megbűntettessék, és a’ megmondott bűntetés szerént, és a’ harmados helybe maradjon. Ki ha nem tselekednék a’ Molnár a’ bűntetés után is kivettessék a Malombul.

 

Secunda

Minden Malmos Urnak szabad légyen Malmot Molnár Mesternek ígérni, Czéh Mester híre nélkül akár honnét jöjjön, de ugy hogy azt az Czéh Mesterhez küldjö, és a’ Czéh Mester megpróbálván Esküttjeivel edgyütt ítéletet tegyen Mesterségérül, hogy ha elegendő é annak az Malmos, vagy Földes Úr Malmának gondviselésére az a’ Mester az ő Mesterségével azután tartozik a’ Czéh Mestre annak a’ Malmos Urnak tudtára adni, ha elegendő é a’ Mesterséghez, a’ vagy nem. Ha a’ Czéh Mester elegendőnek ítéli a’ Mesterségre azután a Földes Úr bízvást néki adhattya, azután afféle Mesterember a’ Czéh Mestereknek, ha ezen Czéh alatt lészen semmivel sem tartozik, Ha más vízról való lészen két font pénzzel tartozik a Czéh ládába.

 

Tertia

Edgy Molnár Mesternek is ne légyen szabad edgynél több Malmot bírni, ha nem ha maga újonnan építette azt, ugy valamennyit építhet mind annyit bírhat.

 

Quarta

A’ Kő vételében nem tartozik a’ Molnár Mester fizetni, ők is a’ hely fertályoknak hagyjanak békit, és igy in perpetuum a’ Malmas Urak soha se tartozzának vámgabonával a’ Molnároknak, ha nem a’ rendelt vámmal elégedjenek meg mindenkor.

 

Quinta

Minden Mesterember, minden Mester legény minden Vasárnapon edgy edgy bétsel, vagy esztendő alatt huszonöt pénzzel tartozik.

 

Sexta

Valamelly fél pedig ki viszen bennünket ugy mint Tisztviselőket, Vice Ispány Uramat Esküttjével edgyütt azon Ember tartozik kotsival avagy szekérrel, és elegendő kőltséggel.

Kinek ha igaz jussa vagyon, az egész költsége az ellenkező féltül retolláltassék, és megadassék.

Septima

Az mint szintén legelül kellett voln írni. Noha utoljára esett mindazáltal Istenűnknek Szolgálattyárul el ne felejtkezzünk, erre nézve a’ Czéh azt akarja, hogy minden esztendőben edgyszer edgyszer edgy nevezett napon, és helyen, ugyan Szala Vármegyében Szent György napján Mise légyen, ehez pediglen czeremoniának okáért nagy szál viaszgyertya légyen és kétszál szővetnékek, kiknek maradékit a Szolgáló Mesterek a Czéhládában tegyék jövendőre. Erre pedig minden mester Embernek, kiknek a Czéh Mester hírévé adja, négy forint bírság alatt jelen köll lenni, hanem ha bizonyos okok miatt szabadítnák fel, ugy mint betegség, káros munka, Ura parancsolattya, avagy egyébb, és hasonló állapott, hogy az Czéhnek ceremóniája el ne mulasztassék.

 

(Végezetül latin nyelvű záradékkal látták el.)[40]

 

Malombérlet.

A malmokat általában egy évre szóló szerződéssel adták árendába. A szerződés kezdete Szent György napja (április 24) volt és a következő év Szent György napja előtti napig (április 23) szólt. Ez általános szokás volt a XVIII. században és a XIX. század első felében, majd az 1800-as évek második felétől (1865 körül) az október 1-től következő év szeptember 30-ig kötöttek szerződést. Megfigyelhető viszont a több évre, általában három évre szóló szerződés is. Ebben az esetben a felek közt már megbízható kapcsolatról van szó. Néhány esetben hosszabb idejű, akár tíz éves szerződést is kötöttek, amennyiben a bérlő a malom és hozzá tartozó épületek felépítésére, felújítására nagyobb összeget ruházott be. Ennek megtérülési idejét vették figyelembe.

 

A bérleti díj

 

A malom tulajdonosának a hasznot a malom jövedelme jelentette.

A malom jövedelmén a bérbe kiadott malmok után a molnár által fizetett bért, legtöbb esetben mérőben számolt gabonát kell érteni, valamint a szerződésben kikötött, a molnár által adandó - kötelező -ajándékot.

A fenti bérlet és ajándék szokásban maradt a XVII-XVIII. században is. Voltak természetesen olyan malmok is, amelyek után pénzben kellett a bérletet megfizetni. Erre főleg a XVIII: század második felének összeírásaiban találunk számtalan példát. Itt nem említünk közülük, mert a malmok leírásánál ezt mindenütt megtesszük.

A korai malomárendák során a földesurak rendszerint kikötötték, hogy a molnár köteles vám nélkül megőrölni az uraság gabonáját (estenként a plébánosét és a jegyzőjét is).

1645 körül egy malom után füredi Kovács János évi 40 dénárt fizetett, azon kívül 40 db fehér cipót is adott.[41]

Lesenceistvándon 1705-ben a malom bére 3 forint és 1 rókabőr, vagy 1 forint 50 dénár.

Több esetben találkozunk hízott sertéssel, mint a bérleti díj részével, illetve, mint ajándékkal, továbbá kenyérrel, kappannal vagy hallal. Több malomnál kikötötték, hogy évente bizonyos mennyiségű halat kell a földesúrnak beszolgáltatni. Amennyiben halat nem tudtak szolgáltatni, akkor készpénzzel megválthatták. Füreden 1757-ben ezt oly módon rögzítették, hogy a molnárnak kötelessége a malomtóra vigyázni, és azt az uraság részére lehalászni.[42]

Vöcköndön, 1569-ben a molnár minden szombaton 50 cipót adott az uraságnak.[43]

A Kerka vidékén a vámgabona harmadát kellett a földesúrnek, vagy malmos úrnak adni bérlet fejében.

Fentiek azt látszanak bizonyítani, hogy a molnárok sokoldalúsága tovább szaporodott a sütés tudományával, mert a földesurak a kenyerek, cipók sütését a molnárok feladatául adták.

A példákat számolatlanul lehetne folytatni, de lényegében csak ismétlésekbe bocsátkoznánk, illetve az adott termékek száma változna a malom méretétől, jövedelmétől függően.

A bérleti díj mértékét az is meghatározta, hogy a malomban a tulajdonos malomköveit használták-e, vagy azokat a molnár maga szerezte be, ugyanis a malom felszerelésének legértékesebb része a malomkő volt. Mint láttuk, az 1900-as évek elején egy pár kő ára egy tehén árával volt egyenlő.[44]

 

Malmok helyének, nevének őrzői.

 

Az utak nyomvonala és a malomhelyek az évszázadok alatt szinte változatlanok maradtak.

Ugyanígy voltak, őrződtek a falvak határainak elnevezései: a földrajzi nevek is.

Sajnos a termelőszövetkezetek által végrehajtott tagosítások, táblásítások során a régi dűlőnevek elvesztek volna, mert az egyes táblák egy betűből és egy számból álló jelölést kaptak.

Szerencsére Zala megye földrajzi nevei (Zalaegerszeg, 1964) megőrizték számunkra ezeket az ősi neveket.

Úgy látszik történelmünk során nem csak a XX. században, de az előző századokban is előfordult, hogy célszerűségből megváltoztatták a régi neveket, hisz’ az ősi elnevezéseket majdnem eltemette a XIX. századi vízrendezés.

A régi pataknevek helyett ilyenek olvashatók a leirásokban: Pákai víz, Dömeföldi patak, Várföldei patak, Bánokszentgyörgyi patak, Szentliszlói patak stb. és ez mind az Alsó-Válicka vagy Pördeföldei - ill. Töröszneki patak helyett.[45]

Úgy tűnik, a felmérést végzők feleslegesnek tartották a vizek nevét megkérdezni, egyszerűen mellé írták a falu nevét. Persze mentségükre fel kell hozni, hogy igyekeztek pontosítani azt a helyet, amit felmértek.

És tudomásul kell vennünk, hogy ezek az elnevezések folyamatosan változtak.

Vegyük pl. a következő patakot: a Válickát. A történelem során, az alábbi neveken találhattuk: Páka vize 1117. 1269-ben: az Oltárc Bánokszentgyörgytől keletre ömlött egy nagyobb patakba, amely aztán a Csertába torkollott. Határsánc (Szentliszló), Malomi árok (Oltárc), Malomi patak (Bánokszentgyörgy), Kerettyei patak, Kerettyei sánc (Lasztonya), Szent György patak Szent Lőrinc praediumon 1728 (Szent Lőrinc, lásd. Várfölde), patak (Páka).

Itt természetesen nem soroltuk fel a Zala vármegye vízi leírásában, 1832-ben szereplő patakneveket, amelyek az említett módon a községek neveit adták a pataknak.

Ebben a leírásban még csak a Felső Válicka szerepel Válicka néven.[46]

Ugyancsak a Felső Válicka az, amely a középkorban is Válicka néven szerepelt. [47] Így meg kell állapítanunk, hogy az Alsó-Válicka név csupán XIX. századi szülemény és feltehetően Válicka pusztáról kaphatta a nevét, mivel mindkét Válicka forrása e hely közelében van.

Legelső említése Páka, amely valószínűleg szláv eredetű. Aztán feltűnik a Szent György patak elnevezés. Ezt arról kaphatta, hogy partján két Szent György védőszentű egyház, Bánok-, és Páka is állt.

 

Ünnepek, védőszentek

 

A bérleti díjnál említett ajándékok átadásának ideje általában egy-egy egyházi ünnephez köthető. A molnároknak azonban volt egy nagy ünnepük: a Pünkösd.

Védőszentjük pedig a hidak védőszentjével azonos: Nepomuki Szent János.

Mint láttuk a korábban közölt céh rendtartásban, hogy az említett céh minden évben, Szent György napján ünnepi szentmisét celebráltatott, amelyen kötelező volt a részvétel, és ezt követte egy közös ebéd. Egyben ez volt az évesszerződések kezdő napja is.

 

A vízimalmok korának vége

 

A technikai fejlődésnek köszönhetően a vízimalmok hatékonysága már nem felelt meg a kor követelményének, ezért a XIX-XX. század fordulóján, az 1900-as évek elején a nagy uradalmak tömegesen adták el kevés hasznot hajtó vízimalmaikat. Ekkor még viszonylag nagy volt irántuk a kereslet, mert a falvak lakosságának őrletési, darálási szükségleteit még ki tudták elégíteni.

Bár működésük, ahogy korábban is, ekkor is ki volt téve a vízhozamnak. Nem véletlenül írták:

„Vagyon három malma, ha esső van, forog,

Ha soká eső nints mónár hasa korog…"[48]

 

Sőt a II. világháborúig, majd azt követően 1947-48-ig még fejlesztésükre – pl. meghajtó berendezéseik korszerűsítésére - is gondot fordítottak. Aztán az államosítás, a malomipar centralizálása egy csapásra véget vetett a több évszázados virágzásnak. A malmok megszűnésének ezt követően a nagy malmok, a malomipari vállalatok, majd a tröszt létrejötte lett az oka. A nagyléptékű, a kor követelményének megfelelő ellátási szerkezet alakulásnak már nem feleltek meg, ezért fenntartásuk gazdaságtalanná vált. Amelyik malom elkerülte az államosítást, azt is leszerelték, lakóházzá alakították, bérbe-, vagy eladták a létrejövő termelőszövetkezeteknek. Sorsuk előbb-utóbb az elbontás lett. Az 1949-ben a Zala folyón üzemelő 35 malomból ma 16 áll, ebből csak 3 üzemel.

 

 

A malomipar legjobb molnárja. Ifj.Harsai Istvántól.

 

A malmok elterjedtsége/mennyisége a számok tükrében.

 

A középkori Magyarország malmainak számát még hozzávetőlegesen sem, avagy nagy hibaszázaklékkal becsülhetjük.

A XIX. század második felének adatai alapján Kádár Péter készített egy kimutatást az ebben az időben Magyarország területén található malmokról.

 

1863

1873

1894

1900

113474

17249

15417

13425

 

Vajkai Zsófia kutatásából tudjuk, hogy hazánban 1906-ban 16590 patak és hajómalom volt.[49]

Zala megye középkori malmainak számára Holub József kutatásai alapján következtethetünk, Ő mintegy 200 vízimalomról talált adatokat.[50]

Zala megyére vonatkozóan (Itt a történeti Zala megyét kell érteni) két évszázadot átívelő kimutatást készítettünk a levéltári források alapján. Természetesen ebben is van hibaszázalék. Továbbá csak a lisztelő vízimalmok szerepelnek benne, a deszkametszők és olajtütő malmok nem. Viszont benne vannak – értelemszerűen - a hajómalmok.

 

1751-1784

1851

1867

1949

462

387

566

195

 

 

 

Erek, patakok, folyók a középkorban, Zala megyében:[51]

 

1.      Ágaspataka

2.      Akorpataka (Szemer-)

3.      Almád (Egregy, Kapucs, Kapolcs)

4.      Almáspataka

5.      Aracsapatak (Palkonya-)

6.      Bakónak

7.      Batyk

8.      Bednuk (Rednuk)

9.      Bekcsénypataka

10.  Bela

11.  Belér

12.  Benenka

13.  Berend

14.  Bercsény

15.  Berzence

16.  Berzőc

17.  Bezerédipatak

18.  Borki

19.  Bucsa

20.  Cup (Czupi-patak)

21.  Csatárpataka

22.  Csenelvíze

23.  Csergeteg

24.  Cserta

25.  Csertavíz

26.  Csorgosk

27.  Dezics

28.  Dobronak

29.  Dráva

30.  Egregy (Almád, Kapucs, Kapolcs)

31.  Enyere

32.  Ér

33.  Evetes

34.  Fancska

35.  Ferkendpataka

36.  Fernekág

37.  Gesztreg (Geszteréd)

38.  Gétyepataka

39.  Gonoszfalupataka

40.  Gyöngyös

41.  Harkálypataka

42.  Hásságy

43.  Havas

44.  Hévíz

45.  Holtlesence

46.  Hosszútó

47.  Ilvágy (Medesi-patak)

48.  Isabor

49.  Jelesnek

50.  Kanizsai berek

51.  Kanópataka (Kislengyeli-patak)

52.  Kapornakvíze

53.  Kebele

54.  Kerektó

55.  Kerka

56.  Kis-Cséb

57.  Kökényes (pataka)

58.  Köszvényes

59.  Laposnakpataka

60.  Lendva

61.  Lonkóc

62.  Lesence

63.  Lickó

64.  Lokapataka (Nagylengyeli-patak)

65.  Lubulha

66.  Lyboa

67.  Maláka

68.  Mántavíze

69.  Marcal

70.  Milejpataka (Cserta)

71.  Mindszentpataka

72.  Monyorós

73.  Morjoláspataka

74.  Mura

75.  Nádas

76.  Nádasd

77.  Nagy-Cséb

78.  Oltárc

79.  Orosztony

80.  Ököraszó

81.  Pacsapataka (Redege)

82.  Páka (Alsó-Válicka

83.  Palkonyapataka (Aracsa-)

84.  Peleske

85.  Péterpataka

86.  Rakottyás

87.  Rátkpataka

88.  Redege (Pacsapataka)

89.  Rédics

90.  Rednuk (Bednuk)

91.  Rigyácpataka

92.  Rohman

93.  Ságodpataka

94.  Sár (Sárvíz)

95.  Sáros(d)víze

96.  Sebesér

97.  Süly

98.  Szakadát

99.  Szelenceág

100.        Szemerpataka (Akor-)

101.        Szerc

102.        Szerdahelypataka

103.        Szompács (Berek-patak)

104.        Tapolca

105.        Tófő (Tómelléki-patak)

106.        Toldvár

107.        Torna (Tornova)

108.        Torna

109.        Tornova

110.        Tótpataka

111.        Tótrokolyán (pataka)

112.        Tur

113.        Türje

114.        Unka (Unokapatak)

115.        Válicka (Felső-Válicka)

116.        Verőláb

117.        Velemér

118.        Verőce

119.        Vindornya

120.        Zala

121.        Zalapataka

122.        Zápolya

123.        Zaratka

124.        Zebecke (Cserta)

125.        Zélpataka

126.        Zsigér (Szentmártoni-patak)

 

…a későbbi századokban, (1832)

(A név után a térképi sorszám, majd a szelvény száma áll)[52]

 

Almási patak 53–D2

Alsó szerdahelyi patak 79–B5

Bagonyai patak 90-A4

Bakónaki patak 82-D5

Balaton 12-F2

Bámokszentgyörgyi ptak 101-C4

Beceshelyi ptak 69-C5

Bertaházi patak 7-E2

Bertén csatorna 11-E1

Bertén tó 10-E1

Bezerédi patak 55-D2

Borsfai patak 86-C5

Bucsutai patak 100-C4

Büdös tó 31-H2

Büki patak 40-E3

Bükkallai patak 56-D4

Cupi patak 124-B3

Csehi patak 38-E2

Csehi patak 66-C5

Csernetz 63-A4

Cserta 105-C3

Deákkúti patak 42-D2

Dedesi patak 95-B4

Diósi patak 46-E4

Diskai víz 28-F2

Döbrőcei patak 3-E2

Dötki patak 59-D2

Dráva 61-B6

Edericsi patak 106-C4

Eger 27-F2

Fekete ér ld.Csernetz

Felső szerdahelyi patak 78-B5

Fintafai patak 68-C5

Foglár 52-D2

Forrókút ér 6-E1

Förkendi patak 45-D3

Füzesi patak 18-E2

Garabonci malomfolyó 47-E4

Gibinai patak 73-A5

Győrfiszegi patak 116-C3

Gyürökházi patak 126-B3

Hahóti berek 49-D3

Hanyi víz ld. Nádtói víz

Hencsei patak ld. Vakolai patak

Hernyéki patak 119-C4

Héh-víz 14-E3

Juroveci patak 75-A5

Kalpkúti patak 20-F3

Kalósi patak 41-D2

Kanisnica 71-D5

Kapolts ld. Eger

Kapronczi víz 80-C6

Kálóczfai patak 122-B3

Kebelei patak 92-B3

Kenderásztatói víz 36-D1

Kerettyei patak 103-C4

Kerka 97-B4

Kisa 70-C5

Kis balaton 30-H2

Kis Cserneci patak 65-C5

Kisgáti víz 37-E1

Kislickai patak 114-C3

Kisvásárhelyi víz ld. Rendesi Melegvíz

Kopanec ld. Ternava

Konyitó 32-G2

Kovátsi víz 17-E2

Kozmadombjai patak 109-C3

Köveskúti patak 39-E2

Külső tó ld. Büdös tó

Laki patak 54-D2

Laki patak 113-C3

Lapsinai patak 74-A5

Lendva 64-B4

Lesence 22-F2

Letenyei patak 84-C5

Lérántházi patak 57-C3

Liponyaki patak 121-B4

Marcal 1-E1

Májusfai patak 117-C3

Márhofi patak 77-A5

Meszesgyörki patak 19EF3

Mihályi ér 8-E2

Milei patak 115-C3

Mocsoládi víz 2-E2

Molnári patak 83-C5

Mura 62-B5

Muriza 72-A4

Nádtói víz 9-F1

Nemesnépi patak 93-B3

Némethfalui patak 24-F2

Novai patak 118-C3

Nyírlaki víz ld. Rendesi Melegvíz

Nyugati Válicka 111-C4

Oltárci patak 99-C4

Örvényesi patak

Palanki patak 21-F3

Pastova ld. Ternava

Páhoki patak ld. Szentandrási patak

Pákai víz 98-C4

Perjó ld. Ternava

Petrikeresztúri patak 112-C3

Pinkótzi patak 34-D1

Polai patak 85-C5

Pördeföldi patak 104-C4

Pötrétei berek ld. Hahóti berek

Presreka ld. Muriza

Rátkai patak 67-C5

Rendesi Melegvíz 5-E1

Rédicsi patak 94-B4

Sárvíz 128-D2

Streleci patak 91-A4

Szajki víz 35-D1

Szántói víz ld. Kovátsi víz

Szemenyei patak 88-C4

Szentandrási patak 13-E3

Szentjakabi víz 48-E5

Szentkút ere 26-F2

Szentlászlói patak 100-C4

Szentmártoni patak 76-A5

Szepetneki patak 127-D5

Szévíz 51-D3

Szévíz tava 50-D3

Szilvágyi patak 125-C3

Szombathelyi patak 120-B4

Szompácsi patak107-C4

Tapolcai Melegvíz 23-F2

Tárnok patak 110-C3

Ternava 81-B5

Tilaji patak 44-D3

Tilaji patak 58-D2

Vakolai patak 108-C3

Vakonyai patak 87-C5

Válicka 60-D3

Várföldi patak 102-C4

Vindornya 15-E2

Viszló 25-F2

Völgyifalui patak 96-B4

Vörcsögi patak 89-C4

Vörös víz 4-E1

Zala 33-C2

Zsidi séd 16-E2

 

…, és ma:[53]

 

Burnót-patak[54]

 

Balatonhenyén ered, ezt elhagyva a Káli-medencén folyik át és a Balatonba ömlik.

 

Cserta

 

Ormándlak, Petrikeresztúr környékén ered, és Szécsisziget határában ömlik a Kerkába.

A középkorban Zebecke néven szerepelt.

Mellékvizei:

Jobb parti: Kislengyeli-patak, Salomfai-patak és a Kerta.

Bal parti: Nagylengyeli, Berek (Görbő-földi-, Béczi-, Szigeti-), Alsó-Válicka (Karaj-Kürtösi-, Várföldi-p., Kúrja-pusztai patak, Budnyai-p., Szilvágyi-p., Töröszneki-p., Vöröspatak.)

 

Dráva

 

Dél Tirolban ered, Ausztriát, Szlovéniát, Magyarországot és Horvátországot érinti. Magyarország és Horvátország határfolyója. 749 km hosszú.

Mellékfolyói: Gurk, Mislinja, Dravinja, Mura, Rinya, Fekete-víz.[55]

 

Kapolcs-, Eger-, vagy Almád-patak

 

Az Eger-patak a Pulától nyugatra lévő dombok közül ered, majd Szigligetnél ömlik a Balatonba. Balatonalmádiban Remete-patak, vagy Remete árok néven ismerik.

 

Kebele

 

Szlovéniában ered, rövid magyarországi szakasz után ismét visszatér Szlovéniába, ahol a Lendvába torkollik. Bal parti mellékvize a Szentgyörgyvölgyi –patak.[56]

 

Kerka

 

Szlovéniában ered. Bajánsenye térségében lép Magyarországra. Muraszemenye határában ömlik a Murába. Hossza: 60 km, Magyarországi szakasza: 53,62 km.[57]

Jobb parti mellékvizei: Kerca- és Lendva-patak (Szentgyörgyvölgyi-p., Kebele-p. Nagyvölgyi-p., Sárberki-p. és Falu-p.)

Bal parti mellékvizei: Cupi- és Medesi-patak, Malonyai-p. a Cserta és az Alsó-Válicka, valamint a Tormaföldi-és a Dobri-patak.[58]

 

Lendva

 

Ausztriában ered. Egy szakasza országhatár. Csörnyefölde határában ömlik a Kerkába.

Mellékvizei: Fekete ér, Bukovnica, Kebele-patak és a Bagonica patak, vagy Gáti víz. Továbbá Lendvaújfalui-patak (Bodorvölgyi-p.).[59] Tornyiszentmiklósi szakaszát a helyiek Adovány-nak hívják.

Mellette/alatta található az Ó-Lendva patak, amely az Adovány csatorna kiásása után megmaradt eredeti Lendva-patak (Ájás, Fekete-ér).[60]

 

Lesence

 

Sümeg határában a Sarvali erdőben ered, és Szigliget és Ederics közt ömlik a Balatonba. Nagy vízbőségü patak volt.[61]

 

Mura

 

Több ország határfolyója. 454 km hosszú. A Magas-Tauernban, Salzburg tartományban ered és Légrádnál ömlik a Drávába.

Mellékvizei: Murica, Lendva, Ščavnica és a Trnava.[62]

 

Válicka (Alsó-és Felső Válicka)

 

Alsó-Válicka

 

A patakról csak keveset sikerült hivatalosan megállapítani:

1. Válicka = két folyó Zala megyében.

2. Alsó-Válicka a Cserta mellékvize: 26km.[63]

Középkori adat is kevés maradt fenn az Alsó-Válickáról: „Páka vize” - az 1117/21-i oklevelünk említi legelőször Nagy - Páka határjárásában - Bucsita (Bucsuta) vidékén eredt több apró patakból és Páka, Bördöce határában a Cserta folyócskába szakadt, majd vele együtt a Kerkába. Páka vize mellett feküdtek: Koppánypüspökfalva, Ádám falu, Oltárc, Várfölde, Szentgyörgy.[64]

Az Oltárc (Oltaruch), amelyről 1269-ben olvasunk Bánokszentgyörgytől keletre ömlött egy nagyobb patakba, amely aztán a Csertába torkollott.[65]

A két Válicka (Felső- és Alsó) Pusztaszentlászlótól nyugatra egy kelet-nyugat irányú vízválasztó észak-déli oldalán egymástól néhányszáz méternyire ered.

Az Alsó egyenesen Dél felé folyik, majd Oltárc és Bánokszentgyörgy közt hirtelen északnyugati irányba fordul. (Valóban Bucsuta körül válik jelentősebb patakká.)

Ebben az irányban folyik aztán - a domborzatot követve - egészen, míg a Csertába nem torkollik.

Az Alsó-Válicka kanyarját, ahol addig a malom állt, 1819 előtt átvágták, kiegyenesítették ez derül ki Páka 1819-es határjárásából.[66]

 

Felső-Válicka

 

Wariczky (Söjtör 1572)

A Zala folyó jobb parti mellékfolyója: 27,4 km. Pusztaszentlászlónál ered, Zalaegerszeg - Csács – határában ömlik a Zalába.

 

Zala (Szala)

 

Vas megyében, Szalafő határában ered és Fenékpusztánál a Keszthelyi-öbölben folyik a Balatonba. 126 km hosszú.[67]

Mellékvizei:

Jobb part: Döbrétei-p., Pálosfai-p., Felső-Válicka, Principális csatorna, Foglár-p., Dötki-p., Zalacsányi-p., Zalaapáti-p., Örvényesi-p., Esztergályi-p., Kiskuti-p., Bókaházi-patak.

Bal part: Vadása-p., Szőcei-p., Sári-p., Zéli-p., Háshágyi-p., Keresztúri-p., Szélvíz-p., Ján-p., Pálosfai-p., Páli-p., Nagypáli-p., Ságodi-p., Szentmártoni-p. – mindkettő a Gébárti tóba duzzasztva – Pózvai-p., Kánya-p., Nádas-p., Gyöngyös-patak (Fenyősi-p., Gömbös-p., Csetényi-p., Vindornya árok, Páhoki-p., Csókakő-p., Szentgyörgyvári-patak.

 



[1] Vajkai, 1981.

[2] Bogdán, 1985. 195. old.

[3] Jakosa Árpád közlése, 2013.

[4] Pongrácz, 1967. 59. p.

[5]  Gönczi, 1914. 624-625. p.

[6] Pongrácz, 1967. 12. p.

[7] Solymos, 2001. 151.

[8] Pongrácz, 1967. 12. p

[9] Jakosa Árpád közlése, 2012.

[10] Pongrácz, 1967. 62. p.

[11] Pongrácz, 1967. 62. p.

[12] Pongrácz, 1967. 72-73. p.

[13] Pongrácz, 1967. 80. p.

[14] MNL ZML Megyefőnöki iratok 1851. IX.N. 1866.

[15] MNL ZML Megyefőnök iratok, 1851. IX. N 1866

[16] Magyar Néprajz III. Anyagi kultúra 2. Kézművesség/hajómalmok.

[17] Magyar Néprajz III. Anyagi kultúra 2. Kézművesség/hajómalmok.

[18] Magyarország Történeti Kronológiája Akadémiai Kiadó Budapest, 1982. II.586. p.

[19] Magyar Néprajz III. Anyagi kultúra 2. Kézművesség/hajómalmok.

[20] Magyar Néprajz III. Anyagi kultúra 2. Kézművesség/hajómalmok.

[21] MNL ZML-a IV. Zala vármegye törvényhatósági bizottságának iratai 1863.02.03. 170. és 1863.04.13. 677.

[22] Solymos, 2001. 153. p.

[23] Magyar Néprajz III. Anyagi kultúra 2. Kézművesség/vízimalmok.

[24] Holub 1963. 50. p.

[25] MNL ZML Megyefőnöki iratok 1851. IX.N. 1866.

[26] MNL ZML Megyefőnöki iratok 1851. IX.N. 1866.

[27]  Holub 1963. 54. p.

[28] Hertelendy, 1897. 82. p.

[29] MNL ZML-a IV. Zala vármegye törvényhatósági bizottságának iratai 1879. május 5. sz. jegyzőkönyv 3. pontja

[30] Kapiller Imre közlése, 2013.

[31] Izsó: A magyar bányászat évezredes története V. Kronológia, 1313. év.

[32] Jakosa Árpád közlése, 2012.

[33] Hála, 1995

[34] MNL ZML IV. 433. SKIK statisztika 1867.

[35] MNL ZML Közgyűlési iratok IV. 1/a.

[36] MNL ZML Közgyűlési iratok IV. 1/a-b. Repertórium I. 218. oldal

[37] Nagybákay, 1981. 49. oldal

[38] MNL ZML IX. 36/i.

[39] MNL ZML IX. 36/g. Kerka felső szakaszán lévő molnár céh lajstroma 1790-1800.

[40] MNL ZML IX. 36/k. A szentgyörgyvölgyi molnár céh articulusai 1731.

[41] Lichtnecker, 1999. 191.p.

[42] Lichtnecker, 1999. 261.

[43] MNL ZML HLc. Vöckönd 23.

[44] Jakosa Árpád közlése, 2012.

[45] Bencze, 1984. 193-207. p.

[46] Bencze, 1984. 204-206. p.

[47] Holub, 1963.9. p.

[48] Ember, 2004. 26. p.

[49] Vajkai, 1981. 353. p.

[50] Holub, 1963. 44. p.

[51] Holub, 1963.65-66. p.

[52] Bencze 1982-1983. 193-207. p.

[53] A vízfolyások neveit a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízgazdálkodási Nyílvántartási térképéről, 1983. vettem.

[54] Kerner, 2008.

[55] http:/hu.wikipedia.org/wiki/Dr%C3%A1va

[56] http://hu.wikipedia.org/wiki/Lendva-patak

[57] Goór 2009. 341. p.

[58] http://hu.wikipedia.org/wiki/Krka

[59] http://hu.wikipedia.org/wiki/Lendva-patak

[60] Goór 2009. 343. p.

[61] Holub, 1968. 33. p.

[62] http://hu.wikipédia.org/wiki/Mura

[63] Új Magyar Lexikon Bp., 1962. 6. 593. p.

[64] Holub József: Zala megye középkori vízrajza, Zalaegerszeg, 1968. 22. p.

[65] Holub im. 21. p.

[66] MNL ZML HLc. Páka, 1819.

[67] http://hu.wikipedia.org/wiki/Zala_(foly%C3%B3)

 
/1